Az ember nem gondolná, hogy Jonathan Wilson még csak 38 éves, annyit írt már össze a futballról. A Guardian hasábjain és kismillió könyvében. Konkrétan ötben, mert annyit írt. Ezek közül a legnagyobb hatású a 2009-ben megalkotott, s azóta több kiadást megért Inverting the Pyramid, amely az Akadémiai Kiadó keresztségében a Futballforradalmak című munka, az alábbi, útba igazító alcímmel: A foci története és taktikai fejlődése az angliai kezdetektől a 2014-es brazíliai vb-ig.
A Futballforradalmak nem világklasszisok arcképcsarnoka az 1870 környéki kezdetektől napjainkig, hanem a futball taktikai fejlődésének históriája. Az 1872-es Skócia–Anglia mérkőzéstől, a világtörténelem első, nemzetek közötti találkozójától – amelyen a vendég angolok 1-1-2-7-es formációjával szemben, amelyben két balszélső volt, a házigazda skótok a forradalmian új, 1-2-2-6-os felállást választottak – bizony hosszú út vezetett napjaink divatos 1-4-2-3-1-éig, miközben még olyan abszurd taktikai séma is hódított, sőt, hódít, mint a Carlos Alberto Parreira által propagált 1-4-6-0.
Wilson könyve lélegzetelállító idő- és térbeli utazás, az 1863-as, yorkshire-i Harrow Schooltól a századelő pesti és bécsi kávéházain, a La Plata torkolatvidékén, a riói favelákon át Milanellóig és a La Masiáig. És bármerre is járunk, mindenütt honfitársaink köszönnek ránk! A harmincas évek Buenos Airesében bizonyos Emerico Hirschl, aki 1900-ben (ugyanabban az évben, amikor Guttmann Béla) Hirschl Imre néven látta meg a napvilágot. Hirschl élettörténete kinyomozhatatlan, önmagáról azt állította, hogy 1929-ben a Ferencvárossal érkezett Montevideóba, s részese volt a történelmi meccsnek, amelyen a Fradi 3-2-re legyőzte az 1924-es és az 1928-as olimpia bajnokát, Uruguayt, amely egy évvel később a sportág első világbajnoka lesz. Ez azonban nem igaz, mert azon a bizonyos mérkőzésen így állt fel a Fradi: Amsel – Hungler II., Papp – Furmann, Bukovi, Obitz – Rázsó, Takács II., Turai, Toldi, Kohut. Hirschl viszont masszőrként (!) csatlakozott a csodacsapathoz, majd átugrott a La Plata túlsó partjára, s ott hatalmas karriert futott be edzőként, a mai napig az argentin futball egyik szülőatyjaként emlegetik.
A pesti kávéházak szelleme
És Kürschner Izidor? Ő meg a játék brazil verziójának, a „jogo bonitónak” a megteremtője. Annyira tisztelték, hogy Kürschner Dorinak becézték, és még szobrot is kapott. Az 1937-ben a riói Flamengóhoz szerződtetett Kürschner mellbedobással előzte meg az 1957-ben, a Honvéd legendás túrája tagjaként (mit tagjaként: ő volt Puskásék edzője!) Dél-Amerikába vetődő Guttmann Bélát. Guttmann ott ragadt, a Sao Paulo csapatát edzette, s mellékesen feltalálta a 4-2-4-et.
Aztán jött Sebes Gusztáv, illetve előtte Bukovi Márton az MTK-nál, és megalkották a hátravont középcsatár szerepkörét. Ki volt a prototípus?! Hidegkuti Nándor, vágjuk rá. De nem, Hidegkuti jobbszélső volt eredetileg Bukovinál. Bizony, Palotás Péter! Még az 1952-es helsinki olimpia döntőjében is!
És így folytatódik a kalandozás Futbóliában, Jonathan Wilson idegenvezetésével, a remek fordítói kvartett (Hegedűs Henrik, Lukács Dániel, Mártha Bence és Nagy Ádám) avatott tolmácsolásában. 608 oldalon keresztül. Amelyből csak a bibliográfia nyolc oldalt tesz ki
Mármost, Jonathan Wilson kedden eljött közénk, a józsefvárosi Grundon találkozott olvasóival, s az érdeklődőkkel, voltak vagy kétszázan, ami hihetetlen szám, ha nem Győzike vagy Berki Krisztián dedikál. (A mester dedikált is.) És volt egy másfél órás kötetlen beszélgetése is a féltucatnyi újságíróval.
A sunderlandi születésű Wilson természetesen megy a brazíliai világbajnokságra, onnan tudósítja lapját, a Guardiant. „Nincsen kimondott favoritom, de nehezen tudom elképzelni, hogy ne a Brazília, Spanyolország, Németország, Argentína négyesből kerüljön ki a majdani aranyérmes” – kockáztatta meg a jóslatot, nem túlzottan nagy rizikót vállalva.
Az angol futball látványos hanyatlását – többek között – egy meghökkentő adattal magyarázta: „Spanyolországban 25 ezer képzett labdarúgóedző van, Angliában 2500. Azt hiszem, ez mindent megmagyaráz.”
Wilson könyvének lényege talán így foglalható össze: természetesen a nagy játékosegyéniségek színesítik a futballt, ennek a játéknak azonban a taktika a lényege, az igazán nagy csapatok – az 1954-es magyar, az 1974-es holland válogatott, az utóbbi öt év Barcelonája – a forradalmian új taktikai sémáknak köszönhetik tartós sikerüket.
Wilson nem ígér kevesebbet, mint azt, hogy aki elolvassa a Futballforradalmak című munkát, az most már úgy fogja nézni a meccseket, hogy lát is belőlük valamit.
Másképpen: megérti egy gyönyörű játék lényegét.
