Nagy fordulatot jelentett az életében, hogy a müncheni olimpia évében Nemere Zoltán disszidált, és a megüresedett helyre lehetett aspirálni. Osztrics abban az évben a válogatóversenyeken a legtöbb pontszámot érte el, továbbá megnyerte egyéniben a magyar bajnokságot. (A másodikat 1976-ban.) Így került be ötödikként a csapatba Kulcsár, Fenyvesi dr., Erdős Sándor és Schmitt mellé. „Kulcsár talán a legtechnikásabb vívó volt, akit én pályafutásom alatt láttam – mondta az a hajdani párbajtőröző, aki maga is technikás vívó hírében állt. – Nemcsak elméletben és papíron tudta a technikát, hanem meg is tudta valósítani. Mindent tudott. Fenyvesi ortodox stílusban vívott, gyors volt, és fantasztikus versenyzői képességei voltak. Schmitt akkor hozta a kettős vereségeket, amikor kellett, s ez sem alábecsülendő képesség, Erdős Sanyi pedig nagyon tudatosan élte az életét, nagyon megbízható csapatember volt.”
Hogy Osztrics Istvánnak mi volt az erőssége? Ő maga így vallott erről: „A küzdőképességem! Ennek köszönhettem, hogy sok versenyt megnyertem. Beástam magam a földbe, és ilyenkor technikailag is sok mindent meg tudtam csinálni. Persze csak akkor, ha a francia mondás szerint »napja volt« az embernek. Mindenesetre, amire a nagyszüleim és a szüleim tanítottak, azt a páston és azon kívül is, sohasem tudtam feledni. Megtanultam, hogy bizonyos alapvető normák rettenetesen fontosak. Mindig kerestem az élet értelmét, és túlságosan is nagy igazságérzetem volt. Számomra a bal kéz használata a páston elképzelhetetlen volt! Nem tudtam volna aludni, ha egy földszúrással nyerek meg egy csörtét, illetve nem mondom be, ami megesett.”
