Hogy került az olimpiai arany Osztrics nyakába?

Az 1972-es müncheni ötkarikás játékokon csak azok kaptak érmet az eredményhirdetéskor, akik vívtak a döntőben.

Nagy fordulatot jelentett az életében, hogy a müncheni olimpia évében Nemere Zoltán disszidált, és a megüresedett helyre lehetett aspirálni. Osztrics abban az évben a válogatóversenyeken a legtöbb pontszámot érte el, továbbá megnyerte egyéniben a magyar bajnokságot. (A másodikat 1976-ban.) Így került be ötödikként a csapatba Kulcsár, Fenyvesi dr., Erdős Sándor és Schmitt mellé. „Kulcsár talán a legtechnikásabb vívó volt, akit én pályafutásom alatt láttam – mondta az a hajdani párbajtőröző, aki maga is technikás vívó hírében állt. – Nemcsak elméletben és papíron tudta a technikát, hanem meg is tudta valósítani. Mindent tudott. Fenyvesi ortodox stílusban vívott, gyors volt, és fantasztikus versenyzői képességei voltak. Schmitt akkor hozta a kettős vereségeket, amikor kellett, s ez sem alábecsülendő képesség, Erdős Sanyi pedig nagyon tudatosan élte az életét, nagyon megbízható csapatember volt.”

Hogy Osztrics Istvánnak mi volt az erőssége? Ő maga így vallott erről: „A küzdőképességem! Ennek köszönhettem, hogy sok versenyt megnyertem. Beástam magam a földbe, és ilyenkor technikailag is sok mindent meg tudtam csinálni. Persze csak akkor, ha a francia mondás szerint »napja volt« az embernek. Mindenesetre, amire a nagyszüleim és a szüleim tanítottak, azt a páston és azon kívül is, sohasem tudtam feledni. Megtanultam, hogy bizonyos alapvető normák rettenetesen fontosak. Mindig kerestem az élet értelmét, és túlságosan is nagy igazságérzetem volt. Számomra a bal kéz használata a páston elképzelhetetlen volt! Nem tudtam volna aludni, ha egy földszúrással nyerek meg egy csörtét, illetve nem mondom be, ami megesett.”

Kulcsár, Nemere és Osztrics mestere az OSC-ben a legendás Vass Imre volt. A mester titkáról beszélgetőtársam így vallott: „Ő is hitt magában. Elhitte, hogy nincs nála jobb edző. És a visszajelzések is őt igazolták: a tanítványok hozták az eredményeket. Óriási megtiszteltetés volt, hogy a tanítványa lehetett valaki. Amit mondott, az szentírás volt! Én is elhittem, hogy a világ legjobb mesterének a kezében vagyok, s ez óriási bázis volt.”

A magyar bajnokságokra terelődött a szó. Annak idején vérre menő, izgalmas, fordulatos egyéni és csapatversenyeken dőlt el az aranyérmek sorsa. „Nagy rangnak számított, ha valaki magyar bajnokságot tudott nyerni – állította Osztrics –, hiszen általában a válogatott keret tagjai vívtak a nyolcas döntőben körmérkőzéseket egymással. Gyakorlatilag világszínvonalú volt a hazai finálé – esetleg még bekerült az öttusázó Balczó vagy Török Feri –, s ennek megfelelően a vetélkedés is presztízsharcnak számított.”

A müncheni olimpián első alkalommal esett meg, hogy csak azok kaptak érmet az eredményhirdetéskor, akik a döntőben vívtak, tehát csak négy versenyző. Mivel Osztrics a fináléban nem lépett pástra, és az ötödik párbajtőröző volt, ezért neki a helyszínen nem adták át a jutalmát. (Csak némi késéssel vehette át ő is, az olimpia után.) A jól ismert felvételen azonban Osztrics (nyitóképünkön középen) nyakában is ott lóg az aranyérem. Az történt, hogy a fiúk felvitték őt is a dobogóra, és Kulcsár Győző levette a nyakából a saját aranyérmét és Osztrics nyakába akasztotta

Végezetül: Osztrics István ma Gerstettenben él, elismert fogorvos, aki néha-néha ellátogat Budapestre is egy jóízű teára.