– A triatlon csúcsa, az Ironman a hetvenes évek végétől nagyon hosszú utat tett meg, amíg elért Magyarországra. Augusztus 21–24-e között rendezik meg Budapesten az Ironman 70.3-at. Mindez mit jelent egy olyan sportolónak, mint Ön, illetve Magyarország számára?
– Már régóta versenyzem a hivatalos Ironman sorozatban. Nagyon örülök, hogy a verseny idejön Magyarországra. Jelenleg a féltáv érkezik, de ez is belépőkapu ebbe a világba. A hazai triatlonsportnak, a triatlont szerető embereknek mindenképpen minőséget jelent. Mindenki megláthatja majd, milyen a nemzetközi Ironman: igazodnunk kell a szabályokhoz, a színvonalhoz. Aki ezen részt vesz – akár versenyzőként, akár nézőként –, megtapasztalhatja, hogy van egy olyan lépéshátrányunk, amit mindenképpen be kell hoznunk. Örülök, hogy elért hozzánk az Ironman.
– Kézilabdában, vízilabdában, kajak-kenuban óriási sikereket érünk el, világszínvonalúak a sportolóink. Hol vannak a világszínvonalú triatlonistánink? Nincs módjuk megmutatni magukat?
– Voltak és vannak világszínvonalú triatlonistáink. Én inkább a jövő miatt aggódtam többször is, mivel csak azok látják, hogy hová és mekkora ütemben fejlődik a triatlon, akik kilépnek a határon túlra – és ők pont a világszínvonalú triatlonisták, de egyre kevesebben vannak. Magának az utánpótlásnak tesz majd jót, ha látjuk, hogy hová kell eljutni ahhoz, hogy valaki világszínvonalú triatlonista legyen.
– Az Ön vagy éppen Kropkó Péter generációja mit tud tenni az utánpótlás érdekében?
– A legfontosabb, hogy a tudásunkat és a tapasztalatainkat átadjuk, segítsük a jövő generációit. Ezt mindig fontosnak tartottam és igyekszem is az amatőröktől a profikig átadni azt, amit megtapasztaltam ebben a sportágban. Fontos, hogy ami hibákat elkövettem a múltban, a fiatalabb generációk már ne tegyék meg. Óriási ütemben fejlődik a sportág, s nagyon gyorsan kell alkalmazkodni a mindenkori nemzetközi színvonalhoz.
– Szokták mondani, hogy a magyar sportnemzet, de valahogy sokszor csak a fociról van szó. A triatlon, tehát az úszás, kerékpározás és futás hármasa mennyire képes gyökeret verni a fiatalok életében?
– Ez a három sportág, úgy gondolom, immár összeérett egy sportággá. Elmúltak a nyolcvanas évek, amikor egyfajta úszás–kerékpározás–futás kombóról volt szó.
– Akkor ezek az ágak mára egy egységet alkotnak?
– Igen, így kell kezelni mind az edzésben, mind a versenyzésben. Csak az tudja megállni a nemzetközi szinten a helyét, aki mindhárom ágban egyformán erős. Ma már a vagy-vagy nem elég. Úgy hiszem, hogy ez a sportág meg tudja vetni a lábát Magyarországon is, ugyanakkor fontos lenne a támogatások terén is nagyot lépni, hiszen ez is pénzigényes sportág: kellenek edzőtáborok, felszerelések, el kell utazni külföldi versenyekre. Fel kell karolnunk a tehetségeket, őket kell úgy támogatnunk, hogy el tudjanak jutni a megfelelő versenyekre.
– Ha megnézzük, hogy az Ironman milyen távokkal dolgozik – 3,8 km úszás, 180 km kerékpározás, illetve 42 km futás –, akkor érdekes az az hihetetlenül kemény út is, amíg egy sportoló eljut a végső célig.
– Maga az Ironman egy kifejezetten felnőtt sport, de ennek ellenére már gyerekkorban el lehet kezdeni edzeni. Az úszás már négyéves kortól indulhat, majd hozzá lehet tenni a futást és a kerékpározást. Semmiképpen sem mondanám, hogy 14 éves gyerek kezdje el az Ironmant, hiszen ez óriási terhelést jelent a szervezetnek. Én is 26-28 évesen kezdtem el az Ironmant. Ám ha előtte már van egy sportági előképzettség – vagyis sprinttávon, olimpiai távon felépítette magát –, az komoly alapot tud adni ahhoz, hogy később Ironman legyen. Szükség van jó állóképességre, illetve egy alaptehetségre, ami bírja a 8-10 órás terhelést is. Egyre inkább azt látjuk: kell a sebesség, a gyorsaság, a technikai előképzettség is ahhoz, hogy valaki – amikor életkorilag megérett rá –világszínvonalú sportoló legyen. Viszont mindez nem lehetlen.
– Szükséges még valamilyen – akár funckionális – kiegészítő edzés?
– Mindenképpen. Nem elég csak úszni, csak kerékpározni, és csak futni. Nekünk is vannak kondicionális, speciális edzéseink. De vannak kifejezetten triatlonos kondicionálió és technikai edzéseink is. S emellett még van a negyedik szám: a depózás. Külön tanítjuk, hogyan kell gyorsan felszállni a kerékpárra, hogyan kell levenni a neoprén ruhát minimális időveszteséggel.
– A külső szemlélő azt látja, hogy ez a sportág mind a testet, mind a mentális képességeket extrém módon igénybe veszi. Ehhez honnan érkezik a motiváció?
– Azok az emberek, akik a triatlont választják, szeretik megtapasztalni a határaikat, sőt azokon is túllendülni, vagyis kilépni a komfortzónából. Amikor az ember megtapasztalja, hogy e zónán túl is van élet, s nem csak ül a fotelben, hanem kerékpárral tesz meg 180 kilométert, és átéli azt az érzést, hogy képes egy ilyen helyzetben is helytállni, ott már megjelenik a motiváció is. Ahogyan a hegymászókat is motiválja, hogy kiléphetnek a civilizáció által megteremtett kényelmes világból. Igen: van kényelmes irodám és lakásom, egy jó autóm. De az élet nem csak erről szól, hanem arról is, hogy mi történik akkor, ha éhes vagyok és szomjas, de még le kell tekernem 50 kilométert és még rá kell futnom egy maratont.
– Új tapasztalások az elkényelmesedett embernek?
– Igen. Már nincsen szükség arra, hogy vadásszunk, gyűjtögessünk, és oroszlán sem üldöz minket. Mégis úgy gondolom: az emberben van igény arra, hogy érezze, hogy „él”, s nem csak dolgozik, bemegy a munkahelyére, majd leült a tévé elé.
– A modern ember a lemondásokat nem nagyon szereti, rosszul viseli. A triatlon, de bármilyen komoly szinten űzött sportág, nagyon komoly áldozatokat követel meg. Például a sok edzés, verseny hogyan egyeztethető össze a családi és a szociális élettel? Hogyan lehet elérni azt, hogy a sportsikerek is jöjjenek, de a szociális élet se sorvadjon el?
– Ezért jó, hogy az Ironman létezik fél-Ironmanként is, és megyünk egyre lejjebb a távokban. Ami a legfontosabb – s én mindenkinek, aki belép a triatlon világába, azt mondom –, mérjük föl, hogy az ő szociális élete, a családja melyik távot bírja el. Nem érdemes bevállalni egy teljes Ironmant, ha valakinek több állása és több – főleg kicsi – gyermeke is van. Akkor választani kell az életéhez jobban illő távot, ami kevesebb időt és edzést igényel. De mindenkinek elérkezhet az életében egy olyan pont, amikor belevághat egy nagyobb távba, s akkor meg lehet beszélni a családdal, hogy anya vagy apa most kevesebbet lesz otthon, mert azt az évet a komoly edzésre szánja.
– Jól hangzik, hogy anya vagy apa is versenyezhet. Szóval – de ez látszik is, szerencsére – a nők is előkelő helyen vannak és éppen olyan teherbírásúak, mint a férfiak.
– Szoktuk mondani, hogy a nők talán még jobban bírják a szenvedést, a kemény életet, de ennek ellenére mégis több férfi van ebben a sportágban. Talán azért, mert ők jobban igénylik a kihívást. Ezt nehéz megmondani. De ahogy mondtam: a családban meg kell nézni, hogy milyen a munka- és az időbeosztás, s annak megfelelően lehet, hogy most apa, vagy anya tud „kiesni” a családi életből. De közös indulásra is van példa.
A Vasemberek Klubja tizenegy éve működik. Harsányi Zsuzsanna és László Bence kezdeti célja az volt, hogy saját sportéletükhöz teremtsenek hátteret, ám napjainkra bárkinek biztosítják a lehetőséget és a hátteret a sportolához. Az egyesület immár több mint százhúsz tagot számlál. A tervek között szerepel, hogy gyermekcsoportot is indítanak, illetve ezzel egy időben átalakulnak családi egyesületté. Mindenki megtalálhatja a számítását: noha az egyesület fókuszában az Ironman áll, a rövidebb távokkal kacérkodóknak is biztosítják a hátteret a kezdőktől a profikig. A TriatLine célja, hogy a triatlonisták minden igényét kielégítse, az úszástól kezdve a kerékpározáson át a futással bezárólag. Komplex triatlonos szolgáltatást kapnak a sportolók: edzéstervek, szervizháttér, tanácsadás, illetve egészségi állapotfelmérés is szerepel a repertoárban. A kezdő lépések megkönnyítése érdekében kerékpár- és neoprénruha-bérlésre is van lehetőség.
– Azért azt se felejtsük el, hogy nagyon komoly anyagi vonzatai vannak a felkészülésnek, a versenyeknek. Kinek a sportja ez, főleg ha magas szinten űzik?
– Úgy tűnik, hogy egyre jobban a tehetőseket vonzza ez a sportág. Egy jó minőségű kerékpárnak, a neoprén öltözéknek, a nevezési díjnak és a verseny helyszínére való eutazásnak komoly költségei vannak. Ennek ellenére úgy gondolom, hogy ha valaki ezt évek alatt apránként felépíti, akár a felszerelést, akár a távokat, akkor nem olyan megterhelő anyagilag.
– Jól sejtem – logikailag legalábbis ez kövezik –, hogy ez a sport maximálisan egészséges életmódot kíván?
– Én is annak a híve vagyok, hogy tegyük le a cigarettát és ne kössünk ki minden este valamelyik kocsmában. Persze van ellenpélda is: ismerek olyan versenyzőt, aki nem tudja letenni a cigarettát. De mindenkit arra ösztönzünk, hogy éljen egészségesen, s hagyja maga mögött a káros szenvedélyeket.
