Vereckei Ákos az első szeméthajó-rekorder

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Új rekordot felállítva alig több mint két és fél perc alatt teljesítette szeméthajójával Vereckei Ákos a 200 métert az Újpesti-öbölben. Fontos célért küzd a teljesítménnyel.

2015. 06. 24. 16:28

Vereckei igazából a PET Kupának e szellemisége miatt csatlakozott a mozgalomhoz a Magyar Kajak-Kenu Szövetségen keresztül, de könnyen rávették a szerdai rekordkísérletre is, aminek szigorúan véve igazi tétje nem volt, hiszen jelenleg nincs hivatalos 200 méteres PET-hajós világcsúcs – noha PET-ladikkal már a Csendes-óceánt is átszelték és a Dunán is volt már Waste Free Danube program

– Nyilvánvalóan a szövetségnek sem mindegy, hogy milyen minőségű vízben fogunk lapátolni a jövőben, kézenfekvő volt, hogy csatlakoznak ehhez a kezdeményezéshez. Én mint híres személye a sportágnak, de úgy is mint egy 8 és egy 9 éves gyermek édesapja, úgy éreztem, hogy ez egy kellemes kikapcsolódás is, és a közvélemény figyelmét is jobban fel lehet hívni a környezetszennyezés problémájára. Együtt elmehet a család vízitúrázni, miközben a környezetvédelemről is sokat tanulunk. Én úgy nőttem fel, hogy ebből kimaradtam – fogalmaz az MNO érdeklődésére a magyar kajak-kenu sport csillaga.

Az újpesti rekord hitelesítéséhez aztán szükség volt ellenőrre, valamint két-két GPS-re is a tavaly már több mint 100 folyamkilométert megtett hajón, illetve Vereckein. Hogy kényelmesebb legyen a lélekvesztő, a bajnok egy-két palack kupakját indulás előtt letekerte – szívükhöz is kaptak a kalózok, amikor ezt utólag megtudták, hisz egy ilyen vízi járművet úgy hitelesítettek, ahogy elkészült, mint erre Zsíros László Róbert idei PET Mester külön felhívta az MNO figyelmét. Vereckei viszont megmagyarázta ezt: bezárt palackokon olyan, mintha legömbölyített téglákon ülne az ember.

Amíg Vereckei „beülte” a hajót, Tóth Pál fizika- és matekszakos tanár szemléltette egy ilyen alkalmatosság elkészültét, különös tekintettel a palackok „kiképzésére”. Azt mondja, három módon lehet hajóépítésre alkalmassá tenni egy ásványvizes flakont.

– Először is használhatunk mínusz 76 fokos szárazjeget, vagyis szén-dioxidot, ebből egész kevés is elég a palackba, amit jól becsavarunk. Ezután a palackot már egyre nehezebb összenyomni, hisz amikor a szárazjég szublimál, gázzá alakul át és megnő a térfogata. A második eljáráshoz cseppfolyós nitrogént alkalmazunk, ami a közhiedelemmel ellentétben nem annyira veszélyes. Ez mínusz 196 fokon már felforr. Ha szükséges, utólag még kicsit csökkenthetjük is a palack nyomását a kupak kicsavarásával – ecseteli Tóth Pál. A harmadik eljáráshoz az egyesített gáztörvényt hívja segítségül: a palackban lévő levegőt kell lehűteni, s ha feltételezzük azt, hogy a palack térfogata nem fog jelentősen megváltozni, akkor a nyomása fog emelkedni – ahogy a palackban lévő levegő melegszik, amikor kivesszük a hidegből. A nitrogént csak arra használjuk ilyenkor, hogy a palackban lévő levegő gyorsabban lehűljön. Tóth Pál szerint ez a legegyszerűbb módszer a „téglák” kiképzésére. Számításai szerint durván 1,5-2 bar nyomás keletkezik a palackokban a szabad levegőn. Hogy ebből mennyi kell egy hajóhoz, azt könnyű kiszámolni, a végső, teherrel együttes kilogrammnyi össztömeggel azonos számú literrel kell számolni, amikor a palackmennyiséget beszerzik az építők. Egy egyliteres palack mintegy egy kiló tömeget tud a vízen tartani.

Hogy honnan származik a palack, az azért fontos kérdés, mert ma már nem nyúlhat bárki bármikor a hulladékhoz. A PET Kalózok – ma már – Tisza menti településektől hivatalos úton szerzik be a hajók alapanyagát, Vásárosnamény, Zsurk és Cigánd önkormányzatával ebben például már sikeresen működnek együtt. S miért éppen a Tisza? Sajnos teljesen kézenfekvő: kimagaslóan a legszennyezettebb vizünk, a mellékfolyóival együtt. Erre a területre fókuszálnak a PET Kalózok, először a szemét növekedésének megállításával, majd a csökkentés beindításával. Ez azonban több évtizedes munka is lehet, hisz a Tiszába Ukrajnából és Romániából is rengeteg háztartási hulladék kerül.

Vereckei Ákos tehát Tóth Pál tanár úr robbantása után nekivágott a 200 méteres csúcskísérletnek, és némi motorcsónakos, valamint BKK-hajójáratos bezavarás ellenére teljesítette a távot, a helyi mérések szerint 2 perc 36 másodperc körüli idővel.

Lehet utánacsinálni.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.