Vélhetően a találkozót szakkommentátorként végigszenvedő John McEnroe véleménye áll legközelebb a látottakhoz: „Ez volt a legfurcsább GS-elődöntő, amit valaha is láttam.”
A másik meccsen viszont szerencsére a tenisz volt az úr. Az első szettet végig a 2014-es finalista Nisikori Kei irányította – első szervái mögött 97 százalékban megnyerte a pontot –, ám a folytatásban egyszerűen bedarálta őt a svájci, és 3 óra 7 perc után 4:6, 7:5, 6:4, 6:2-re győzött, így vasárnap este élete első US Open-döntőjére készülhet. A 31 esztendős Wawrinka minden statisztikai adat szerint is felülmúlta ellenfelét: több ászt ütött (10/3), nagyobb százalékban nyerte a pontokat mind az első, mind a második adogatása mögött (76 százalék/73 százalék, 50/37), több pontot nyert fogadóként (51/39) és több nyerőt is ütött (38/27) mint Nisikori. Ami meglepő, hogy többet is futott, mint japán ellenfele (9,7 kilométer és 8,7 kilométer). A 3. kiemelt svájci ezzel karrierje során először jutott be a US Open döntőjébe és összességében harmadszor Grand Slam-fináléba, ám nem árt tudni, hogy az előző kettőt meg is nyerte (2014 Australian Open, 2015 Roland Garros). Ráadásul az is árulkodó adat, hogy 2013 óta ahányszor bejut egy torna döntőjébe, azt meg is nyeri: tízből tíz fináléján nem talált legyőzőre. Egyetlen adat, ami nem az ő sikerét jósolja: Djokovic ellen 4–19 a győzelem–vereség mutatója, és az utolsó öt meccsükből négyszer a szerb diadalmaskodott.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!