A már letett alapköveket két hullámban temették a földbe az adott településeken. 2014-ben a gazdagréti ünnepségen még időkapszula is került bele, igaz, az ünnepség előtt sebtiben a Törökugrató utcai iskola tanulóival írattak leveleket „a jövőbe”, hogy legyen mit belerakni az időkapszulába. Noha Simicskó István, az akkori sportért felelős államtitkár mindenféle úszóleckéket ígért a helyi iskolásoknak, nemhogy egy kapavágás nem történt a tanuszoda ügyében, manapság már azt sem tudják, hová ásták el az alapkövet
– Amikor tanuszodákat, tornatermeket építünk, elsősorban gyermekeinkre, a jövő generációira gondolunk. Az elmúlt időszak egyik legnagyobb eredménye, hogy felmenő rendszerben bevezettük a mindennapos testnevelést, amelyben a magyar sport jövőjének megalapozása mellett a sportoló nemzet megvalósítása érdekében is nagy lépést tettünk előre – fogalmazott beszédében Simicskó.
Mint említettük, Gazdagréten nem a nagy, hanem az első lépés hiányzik.
Ugyanebben az esztendőben Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter a zuhogó esőben egy ernyő alatt állva nézte végig, amint a kivezényelt gyerekek tornagyakorlatokat mutatnak be a putnoki Péczeli József Általános Iskola melletti parkban az ígért tanuszoda alapkövének lerakásakor.
– Az uszodaépítési program lényege, hogy a ciklus végére nem lesz olyan magyar iskolába járó gyermek, aki nem tud úszni. Sportnemzet vagyunk, és ebből sportoló nemzetté kell válnunk – jelentette ki többek között a miniszter.
A „szép szavak” ellenére itt sem jutottak sokkal tovább.
Gödöllőn, a Szent István Egyetem Kertészeti Tanüzemének területén akadálymentesen megközelíthető versenyuszoda épül 2,5–3 milliárd forintos kormányzati beruházásból, a terveken látható, 50 méteres medencét, ezer látogatót befogadó lelátót, bemelegítő és egyben tanmedencét, továbbá kiszolgáló részlegeket foglal majd magába. Holott itt még egy rajtkövet is felavattak az alapkő elásása mellett.



















