„Nem lepett meg, hogy a riói olimpián nyolc aranyból hetet nők nyertek” – mondta az MNO-nak Kovács Krisztina sportpszichológus. Az előzetes esélylatolgatások során már látni lehetett, hogy főleg nők lesznek azok, akik érmet szerezhetnek. Az már csak grátisz, hogy ezt a várakozást Hosszú Katinka vagy épp Kozák Danuta kamatostul be is váltotta.
A sportpszichológus úgy látja, a siker nemcsak a magyar sportnak, hanem a női sportolók megítélésének is jót tesz Magyarországon. Hazánkban ugyanis nem elég „trendi” a hölgyek sportjait nézni. „Azzal, hogy a nők Rióban hét aranyat nyertek, az átlag sportrajongó egy lépéssel közelebb került a női sportágakhoz. Például a női labdarúgó-válogatott játékosai vagy a hölgy bokszolók is profitálhatnak a sikerekből” – emelte ki hozzá Kovács.
Arra a kérdésre, hogy a sportpszichológus szempontjából van-e számottevő különbség a női és a férfi sportoló között, elmondta, hogy mindkét nem esetében általános problémák vannak, amit kezelni kell, ezeket tehát nem lehet nemekre lebontani. Mint jelezte, összességében egy élsportolónak az egyensúly megtalálása a legfontosabb, hiszen legtöbb esetben a világ elitjébe tartozók nem foglalkoznak a bennük rejlő pozitívumokkal, csak a hiányosságaikra koncentrálnak.
„A negatív gondolatokat fejlesztésre irányuló visszajelzésekké kell átalakítani és azonos mértékben kell kezelni az erősségekkel” – véli a sportpszichológus.
Az olimpiai aranyat szerzők vagy épp elbukók esetében felmerül a kérdés: a sikert vagy a kudarcot „könnyebb” kezelni? Mivel mindkettő szélsőséges lelkiállapotot eredményez, így a szakértő szerint mindkettő okozhat problémát. A siker eredményezhet tudatosságot és magabiztosságot, de az elvárások miatt a sportoló teherként élheti meg, hogy újra teljesítenie kell.
„Előfordulhat, hogy a második aranyat sokkal nehezebb megszerezni, mint az elsőt” – mondta Kovács Krisztina, aki kitért Hosszú Katinka és Szilágyi Áron esetére is. Az Iron Lady, akitől egy egész ország várta a legfényesebb érmet, a rutinszerű, folyamatos versenyzéssel (világkupák) elért automatizmust választotta „felkészülésként” az ötkarikás játékokra. És ez be is jött neki.
Kovács a kétszeres olimpiai aranyérmes Szilágyiról azt mondta: ahhoz, hogy valaki ennyire stabil és egyenletes teljesítményt tudjon nyújtani, több elemnek kell a helyén lennie. A mentális felkészülés csak egy darabka, ehhez tartozik még a biztos erőnléti állapot (azaz a versenyző ismeri a győzelemhez szükséges fizikai képességeit), illetve a megfelelő technikai és taktikai háttér.
Szóba került Lőrincz Viktor esete is. A 85 kilogrammosok között versenyző birkózó hiába küzdött, a szlovén Stanislav Sernek szőnyegelnök egy utolsó, nehezen megmagyarázható intést követően a német Denis Kudlát hozza ki győztesnek a bronzmeccsen Rióban. Igaz, később elismerte, hogy külső hatás nyomására döntött így, az ügyben vizsgálat indult.
„A bírózás életveszélyes. Ha elindul egy harmadik személy okolása, az mentálisan rossz dolgokat eredményezhet, hiszen ha a sportoló legközelebb találkozik az érintett személlyel, akkor már nem az ellenfél lesz az, akit le kell győznie, hanem a bíró” – mondta a felmerült esettel kapcsolatban Kovács Krisztina.
Ez a „tanult tehetetlenség”, ami minden sportoló ősellensége. A szakértő szerint ebben az esetben be kell látni, hogy a bírónak ugyan van beleszólási joga egy mérkőzés alakulásába, és a sportolónak nincs mindig ráhatása a tevékenységére, ám mégis a játék része, akinek jelenlétét el kell fogadni.
Kovács úgy látja, a sportpszichológusnak már a fiatal (14-15 éves), élsportra készülő versenyzők életében is helye van, hiszen már ebben a korban el lehet sajátítani azokat a megfelelő technikákat, amikre később lehet építeni.
„Egy világbajnokság és az ehhez társuló elvárások egy gyereknél is ugyanúgy megjelennek, mint egy felnőtt sportolónál. Erre pedig idejekorán fel lehet készülni.”
