Egy szocialista mamut adta nekünk a veszprémi kézicsodát

Ha nincs VÁÉV, nincs BL-döntő, se KEK-győzelem. Se Éles József, se Pálmarsson.

A világon kevés olyan kézilabdacsapat van, melyről alsó hangon kilenc könyvet jelentettek meg. A jelenleg Telekom Veszprém néven futó klub ilyen, csak a Wikipédia ennyi kötetet szedett össze. A bakonyi egylet most ünnepli fennállása 40. évfordulóját, szakajtónyi serleg, érem bizonyítja, hogy bölcs döntést hoztak az alapítók. A férfi kézilabdázók mára a világ egyik legelismertebb kézis központjává tették a várost, érdemes felidézni az ide vezető utat.

A 80-as évek hajnalán férfi vonalon már bontogatták szárnyukat a veszprémi kedvencek, de a sportágat nem ők szerettették meg a helyi szurkolókkal, hanem a hölgyek. A Bakonyi Vegyész 1970-ben bajnoki címet ünnepelt. A férfi mezőnyben az 50-es éveket a Vörös Meteor, a 60-as éveket a Budapesti Spartacus, majd a Budapesti Honvéd uralta. Veszprémben hogy másképp, az állami építőipari vállalat (VÁÉV) égisze alatt alakult meg a férfi kézilabdaklub 1977-ben, négy év alatt tornázták fel magukat az első osztályba. Az ügyvezető érdekes módon a vegyészmérnök végzettségű Hajnal Csaba lett, aki maga sem gondolta volna, hogy 37 éven át vezetheti majd büszkeségtől dagadó mellel a klubot.

Az 1981-es bajnokságban már ott furakodtak a Kovács Péter-féle Honvéd mögött a második helyen a végelszámoláskor, egy évvel később a CSZKA Moszkva állította meg őket a Bajnokok Európa-kupája nyolcaddöntőjében. 1985-ben már bajnokcsapatot ünnepeltek a szurkolók a királynék városában, de mielőtt elkezdődhetett volna a sikerkorszak, csődbe ment a pénzt adó Veszprém Megyei Állami Építőipari Vállalat. Ettől még továbbra is az Építők! rigmus zúgott a csarnokban egy-egy Gyurka-gólnál – a csapat a 80-as években ezen a néven nyerte a bajnoki címeket, nem csoda, hogy még 2016-ban is ezt harsogja a veszprémi tábor a kapu mögött. A VÁÉV Bramac nevet a rendszerváltást követő évekig kellett hordania az egyletnek, még a '92-es és a '93-as bajnokságot is így nyerték meg. A Bramac az állami építőipari vállalat jogutódja lett, vegyes osztrák–magyar tulajdonú cégként működött tovább. Abban, hogy az új főszponzor összejöjjön a Veszprémnek, döntő szerepe volt Hajnal Csabának, aki nemcsak a csapat pénzügyi hátterének biztosításáról, de a fiatal tehetségek megtalálásáról is volt ereje gondoskodni. Erről Rényi Pál írt hosszabban a Magyar Narancsban néhány évvel ezelőtt.

Az 1991–92-es szezontól a Joósz Attila vezette csapat olyan sikersorozatba kezdett, mely világviszonylatban is ritkán látható, ennek egyik első számú letéteményese pedig Éles József volt. A Solymárról igazolt irányító-átlövőnél kevés tehetségesebb férfi kézilabdázó született Magyarországon. A 12 Veszprémben töltött éve alatt 10 bajnokságot és kupát nyert a csapattal, több mint 2500 gólt lőtt piros-fehérben. 1992-ben, gyakorlatilag bemutatkozó évében a KEK-döntőbe vezette a bakonyiakat, melyet a TSV Milbertshofennel szemben sziporkázó játékkal nyertek meg.

Egy évre rá majdnem ismételtek, csak a Marseille állította meg a szekeret, sajnos épp a fináléban. Várszegi Gábor, a Fotex dúsgazdag tulajdonosa jó érzékkel ismerte fel, hogy egy dicsőséges menetelés részesévé válhat, ha pénzt fektet a klubba: 1992-től a Bramacot a Fotex váltotta Veszprémben. A férfi kézilabda ekkor forrt össze végérvényesen a város nevével. Idehaza nem volt ellenfele a gárdának, és a nemzetközi mezőnyben is egyre izmosabbá vált a csapat, melynek gerincét (Csoknyai, Éles, Kis Ákos, Sótonyi, Pásztor, Zsigmond, Szatmári) csupa válogatott játékos adta. 1995-től a Fotex-Veszprém rendszeresen bejutotta a BEK-negyeddöntőbe, volt olyan szezon, hogy a világválogatottal egyenértékű Barcelona csak idegenben dobott több góllal tudta kiverni a sorozatból Éleséket.

Ekkorra már a 2-3 ezres régi csarnok szűknek bizonyult, tódultak a veszprémiek és a környékbeliek a meccsekre. A kubai (Pérez, Hernandez, Diaz) és a délszláv vonal (Saracevic, Jovic, Dzomba) megjelenése pedig immár azt jelezte, a világ élvonalába tartozó játékosok is úgy érzik, Veszprémben megtalálhatják a számításaikat. 2002-ben hajszál híján meg is találták: a legjobb spanyol csapatokat (Leon, Pamplona) elsöpörve jutott Bajnokok Ligája-döntőbe a csapat, de a Magdeburg erősebbnek bizonyult (otthon 23-21, idegenben 25-30).

Sziporkázott a Pamplona elleni BL-elődöntő hazai meccsén a Veszprém: 

Veszprém ekkorra a legmagasabb szinten jegyzett kézilabdás fellegvárrá nőtt, az elkövetkező években olyan világklasszisok érkeztek, mint a horvát Vlado Sola, Marko Vujin, Dejan Peric vagy éppen Kiril Lazarov, akiről könyvet írtak a városban (Smura Gabriella: Kiro – ahogy mi látjuk. 2007). A folyamatos fejlődésnek még az sem vethetett gátat, hogy Várszegi Gábor kivonult a magyar sportból: előbb a ferencvárosi labdarúgást hagyta ott, 2005-ben pedig Veszprémből is távozott. A klub piaci értékét mutatja, hogy több pénzintézet is azonnal érkezett volna a helyére, végül az MKB lett a befutó.

Innentől állandó hajsza indult a Bajnokok Ligája-döntőért, mely a játékoskeretet és a pénzügyi hátteret alapul véve ekkor még nem volt valóságos cél. Azért a 2008-as Kupagyőztesek Európa-kupáját sikerült begyűjteni, ez gyógyírt jelentett a nemzetközi trófeára oly régóta áhítozó veszprémi vezetés és a drukkerek számára.

A csapat immár az új, több mint ötezer nézőt befogadni képes Veszprém Arénában fogadta ellenfeleit, mely nyugat-európai mércével is mutatós csarnok, igazi oroszlánbarlangjává vált a csapatnak. Kivéve, amikor elhunyt játékost búcsúztattak benne. 2009 februárjában egy veszprémi szórakozóhely előtt a klub több sportolóját is megkéselték, a hatalmas termetű, ígéretes tehetségű beállós, Marian Cozma nem élte túl a támadást. Az arénában emlékműsorral, virágokkal emlékeztek rá, szobrot is állítottak neki a Veszprém Aréna előtt. Haláláról film készült, címe a Szíven szúrt ország.

A 2010-zel kezdődő évtized egyelőre a klub legsikeresebb időszakát hozta el. A Magyar Villamos Művek, majd a Telekom olyan bőkezű támogatásban részesítette, részesíti a csapatot, melynek révén idén sorozatban harmadszor jutott el a Bajnokok Ligája négyes döntőjébe. Tavalyelőtt és 2016-ban döntőt játszottak, a Kielce ellen a győzelem kapujában omlottak össze. Ami korábban elképzelhetetlen volt, mára valósággá vált: a Veszprém a világ leggazdagabb klubjainak versenytársa, a Barcelonával, Kiellel, Paris St. Germainnel egy kasztba került. Nagy László, Aron Pálmarsson, Cristian Ugalde, Chema Rodríguez, Mirko Alilovic vagy éppen Momir Ilic olyan játékosok, akiket kizárólag a topklubok keresnek.

A bakonyi kisváros szocialista vállalatából kinövő klub a kézilabdavilág kirakatcsapataként ünnepelheti fennállása 40. évfordulóját. Legszívesebben persze mi mással, mint a veszprémiek által mindennél jobban áhított BL-serleggel a kézben.