Minden sérülés pszichés fájdalmakkal is jár a fizikain túl. Nagy Sándor sportpszichológus úgy fogalmazott, amióta az üzlet is jelentősen benne van a sportban, a szponzornak nagyon nem mindegy, mennyi időt tölt sérüléssel egy versenyző. Hozzátette: pszichológiai szempontból rendkívül fontos, hogy a sportoló mit gondol a rehabilitációról.
Egy műtét után például amint csak lehet, képzést kell adni a versenyzőnek, bemutatva, hogyan fog felépülni ez a folyamat. „Ennek egy része tervezhető, ám a genetikán is múlik, kinek a szervezete hogyan reagál a sérülésre.
Elindulnak különböző negatív érzelmi reakciók, nagyon fontos, hogy a hit, az elszántság meglegyen, mutatván, hogy vissza akar jönni az aktív versenyzésbe.”
A novemberben kéztörést szenvedett olimpiai bajnok síelő, Lindsey Vonn példája mentén Nagy Sándor úgy fogalmazott, egy hosszú időn keresztül gyógyulásban lévő versenyzőnél a hiányállapot depresszív hangulati ingadozást okozhat, így meg kell tanulni kezelni az érzelmi hullámzásokat. „De ennek szerepe van a prevencióban is, lehetséges, hogy ha a nyomást nem jól kezelik, az összefüggést mutathat a sérülésre való hajlammal.” Hozzátette: ha ilyenkor olyan alapmotívumok, mint a fontosság, a valahova tartozás érzése elvész, érdemes sportpszichológus segítségét igénybe venni.
A szakember egy saját páciense esetét is felhozta. „Nemrégiben dolgoztam egy labdarúgóval, akit többször kellett műteni, s újra rásérült, amikor már-már azt hitte, hogy vissza tud térni. Amikor már másfél éve húzódik ez a folyamat, azt nagyon nehéz elviselni.” Arra kérdésre, hogy ilyenkor mit tanácsol, így felelt:
„Aktívan vegyen részt a felgyógyulásban, de tudja elengedni a mielőbbi visszatérést, mert az elsődleges feladata, hogy minél jobban elvégezze a rehabilitációs folyamatot.”
A sportpszichológus állítja, a sportoló rózsaszín szemüvegen keresztül is vizsgálhatja a helyzetet, feltéve a kérdést: mi az előnye ennek. „Például többet olvashat vagy színházba járhat, olyan dolgokat végezhet, amire az aktív versenyzés mellett kevésbé nyílik lehetősége. Ebben megtalálhatja az egyensúlyt, amivel fel tud épülni.”