A pénteki naphoz hasonlóan szombaton is öt magyar (volt) érdekelt a budapesti cselgáncs-vb-n: Szigetvári Mercédesz és Kárpáti Emese (+78 kg), Cirjenics Miklós és Ohát Zalán (100 kg), valamint Bor Barna (+100 kg).
Az első világbajnokságán szereplő 21 éves Ohát Zalán egy ausztrál ellenféllel szemben elért ippon-győzelemmel nyitotta a sort, másfél perc után jobb lábával akasztott győzelmet érően, s bejutott a legjobb 32 közé. Később ismét ipponnal nyert, ezúttal úgy, hogy húsz másodpercig leszorította tádzsikisztáni vetélytársát, ráadásul azután, hogy Shakarmamad Mirmamadov már vezetett egy vazarival.
„A vazari után nem kétségbe estem, hanem felvettem a közönség ritmusát,
és sikerült fordítanom” – mondta az M4-nek a ceglédi dzsúdós, aki így már a 16 között volt. Utána viszont nem bírt a két évvel ezelőtti vb-ezüstérmes orosz Kirill Denisovval, aki két vazari után ipponnal verte.
A másik 100 kilós magyar, Cirjenics Miklós még korábban kiesett, pedig egyöntetű vélemény szerint a sportág hazájából érkező Wolf Aaront le kellett volna léptetni, úgynevezett hídba esés miatt, amit tiltanak a szabályok. Az Atomerőmű SE dzsúdósának dobásáért viszont csak vazarit adtak, amit aztán ellenfele kiegyenlített, s az aranypontra menő hosszabbításban ipponnal nyerni is tudott. A 27 éves Cirjenics Miklós számára óriási siker lett volna egy japán legyőzése, ami után jónak mondható ágon menetelhetett volna tovább.
Ezelőtt, 11 óra tájban három magyar is tatamira lépett a három pályán, percekig egyszerre küzdöttek, mindannyian első meccsükön, azért, hogy a legjobb 16 közé jussanak. Szigetvári Mercédesznek volt a legnehezebb dolga, 19 évesen a vb-címvédő kínai Ju Songgal kellett megküzdenie, intésekkel léptették le végül. A vele megegyező súlycsoportban szereplő Kárpáti Emese esetében is a sidók döntöttek, ő viszont így vert 3-2-re egy litvánt. Bor Barna egy Puerto Rico-i dzsúdós ellen kezdett, akciót ő sem tudott csinálni, de háromszor is megintették Rafael Ferrert, így 2011-es vb-ezüstérmesünk is továbbment a nyolcaddöntőbe.