– A jégkorong a 20-as, 30-as években nem volt tömegsport, hogy ismerkedett meg a sportággal?
– Szülőfalumban, Törökbálinton jártam elemibe, majd a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnáziumba kerültem, aminek internátusában bérletet kaptunk a Városligeti Műjégpályára, így télen naponta korcsolyázhattunk. Én a törökbálinti téglagyár egyik mocsaras területén tanultam meg siklani. Éle és talpa volt a korcsolyának, de csavarjai nem, így spárgával kellett a cipőnkhöz rögzíteni. A faluban a gyógyszertár épületében laktunk, melyet gyógyszerész édesapám birtokolt az államosításig.
– A jégkorongpálya, a felszerelés mennyiben különbözött a mostanitól?
– Teljesen más volt minden. Sípcsontvédő, nadrág, szuszpenzor a felszerelés része volt, a kapusok viszont akkoriban kezdtek el arcvédőt használni. Az 50-es évek végén, felnőtt pályafutásom idején kezdett elterjedni a pattintott lövés is, a pakk 100 kilométeres óránkénti sebesség felett suhant. Így szükségessé vált a fejvédők használata is. De magam is játszottam fejvédő nélkül még. Érdekesség: a kanadaiak szögletes, sarkos koronggal kezdtek játszani, ám ezt csak hallomásból tudtuk. A pálya körül magas palánk csak a kapuk mögött volt, oldalt csak 30-40 centi magasságban építették ki, úgyhogy ha néha meglökték az embert, ki lehetett ugrani a jégről.
– A városligeti jégpályán kívül ekkor még nem is volt máshol szabványméretű pálya, igaz?
– Nem, ez volt a kontinens legöregebb műjégpályája, 1926-ban nyílt meg, 1929-ben már jégkorong Európa-bajnokság is volt itt. A második világháború előtt a budapestin kívül két jelentős pályát ismertem: a bécsit és a prágait. De a miénk volt a világhírű, mert a legnagyobb felülettel bírt. A pályát a második világháború előtt meghosszabbították, és így a hídhoz közel egy percek alatt összeszerelhető, lelátóval rendelkező hokipálya keletkezett. Körülötte pedig a gyorskorcsolyázók és a műkorcsolyázók is tudtak sportolni.
– Hogy vezetett az útja a válogatottságig?
– 1933-at írtunk. Egyik nap odajött hozzám a tornatanár a gimiből: „Öcsi, nem akarsz nálunk játszani?” Az edzés a Bajza utcai, vízzel felöntött teniszpályákon zajlott, jó kis csapatunk volt, ez volt télen a tornaóra. 1941-ben kerültem az ifiválogatotthoz.