Szívén viseli a futball sorsát

Új pályaedzője lett az év elején a Vasas másodosztályban szereplő futballcsapatának. Egy fiatalember, aki 2001-ben, még a 25. születésnapja előtt, népszerű játékosként kényszerült visszavonulni, a sors nem engedte kiteljesedni a pályafutását. Pál Zoltán új célokat találva, messziről tért vissza a profik közé.

Gyerekekkel kezdett el dolgozni, de ez évtől már a felnőttcsapatot is segíti Fotó: Mirkó István

Arra a kérdésre, hogy hány születésnapot tart nyilván, fanyar mosollyal ezt feleli: „Talán meg sem tudom számolni… Három nagyobb műtéten estem át, mindent egybevetve háromszor-négyszer kellett megmenteni az életemet. De inkább nem számolgatom, egész egyszerűen örülök annak, hogy itt vagyok.”

Ostoba fintora a sorsnak, hogy éppen a századik élvonalbeli meccsén érezte: valami nagyon nincsen rendben. Ünnepelnie kellett volna, de ő a szünetben cserét kért, annyira rosszul érezte magát. Ezt több alapos kivizsgálás követte, amelyek végén az orvosok megkérdezték, van-e civil foglalkozása, mert ezentúl inkább azt kellene erőltetnie. „Szörnyű volt azt hallani, hogy a szívemben az egyik billentyű nem zár rendesen, ezért alkalmatlan vagyok az élsportra. Találgatták, vírus vagy valami más okozhatta a betegséget, de végül is teljesen mindegy volt. Állítólag azóta fejlődött annyit az orvostudomány, hogy aki ma betegedne meg ugyanígy, visszatérhetne akár az élvonalba is, de ezek szerint kicsit korán születtem…” – elevenítette fel a nehéz időket.

A Vasas segítette, adott neki edzői munkát, de nehezen tudta feldolgozni a történteket. Korábban mindent a futballra tett fel, játékosként akart sikeres lenni, így nehezen találta a helyét. Korábbi játékostársaival, Tuboly Frigyessel és Geress Zoltánnal máig működő focisulit alapított, amelyből hamar kiszállt, és egy pizzéria vezetőjeként próbált boldogulni.

Nyolc évvel később azt feladva tért vissza a labdarúgáshoz. „Akkor jutottam el oda, hogy ismét tudtam a futballban rövid és hosszú távú célokat kitűzni magamnak. A játék a kihagyott idő alatt is változott, tanulnom kellett, és elkezdtem felépíteni magamat. Amióta az eszemet tudom, szimbiózisban élek a Vasassal, nyilván itt akartam megvetni a lábamat, és lépésről lépésre haladva, a gyerekfutballon keresztül szerettem volna eljutni a felnőttekhez, és itt is képzelem el a jövőmet.”

Gyerekekkel kezdett el dolgozni, de ez évtől már a felnőttcsapatot is segíti
Fotó: Mirkó István

A terveket majdnem keresztülhúzta az újabb baj: a véralvadásgátló kikezdte a gyomrát, emiatt vérrög keletkezett a szívében, és ez a hiba csaknem végzetesnek bizonyult, ám ahogyan mondja, az őrangyala megint mellette állt. „Az élet nem bánik velem kesztyűs kézzel, de amikor mélypontra kerülök, mindig ad is valami újat. Remélem, egyszer majd a végelszámolásnál azt érzem majd, megérte a sok küzdelem. Állandóan kikerülve a komfortzónámból talán jobban is fejlődhetek, csak éppen így olykor nehezebb az élet.

Így derülhetett ki, hogy nagyon szeretem a gyerekeket, rengeteg odafigyelést, tiszteletet kapok tőlük, öröm látni, ha fejlődnek. Nincsenek könnyű helyzetben, mert a sportolás rengeteg lemondással jár, az élet minden területén sokat várnak tőlük, több fronton kell helytállniuk, ezért hiányzik az életükből a felszabadultság. Azon vagyunk, hogy a futballban megtalálják, de egy akadémián nehéz összhangba hozni a fejlődés kényszerét, az eredményességet és azt, hogy még felhőtlenül élvezzék is azt, amit csinálnak.”

Az év elején újabb célja valósult meg, ekkor került a felnőttcsapat mellé. Eleinte nemigen találta a helyét, de Szanyó Károllyal mindent megbeszélve mára belerázódott, szerinte sokat fejlődhet a vezetőedző mellett. Övé maradt a 15 évesek csapata is, reggel héttől este nyolcig dolgozik, a hétvégék a meccsekkel telnek el, pihenőnap nincs, de ez nála nem panasz, ráadásul a szíve is bírja. A megye kettőben játszhatott is, a lelkének fontos volt a pályán elért siker – nyolcvan meccsen több mint százhúsz gólt rúgott –, de az ősszel megsérült, és a jövőben szakmai vezetőként még a Mány felemelkedéséért is tenni akar. Mindehhez együtt egy héten nyolc nap, egy nap pedig huszonnyolc óra kellene, de nem ez számít.

Hanem az, hogy itt lehet.