All in. A póker nyelvén lehet a legképletesebben kifejezni, mit is jelent a magyar futballnak a 2020-as Európa-bajnokság. A labdarúgás történetében Magyarország először lesz házigazdája világméretű eseménynek, s ez akkor is dicsőség és felelősség, ha csupán az egyik a tizenkettő közül. Az épülő új nemzeti arénában, a Puskás Ferenc Stadionban négy mérkőzést rendeznek, a befektetett munka csak akkor térül meg, az áldozat csak akkor nyeri el értelmét, ha ebből a négyből hármat – de a kiírás részleteit mellőzve legalább kettőt – a magyar válogatott részvételével játszanak benne. Az ügyes marketingstratégiának, jegyértékesítési procedúrának köszönhetően persze a Koszovó–Fehéroroszország találkozóra is elkelhet minden belépő, de az Eb csak akkor lesz a „miénk”, ha a magyar csapatnak drukkolhatunk.
Egy fő- és egy mellékút vezet az Eb-re. Előbbi a csütörtökön kezdődő „klasszikus” selejtezősorozat, ahonnan minden csoportból két együttes jut tovább. Horvátország, Szlovákia, Wales és Azerbajdzsán ellenfeleként kellene az első kettőbe kerülnünk. Nem könnyű, de nem is lehetetlen feladat. A rajt mindig, minden versenyben, de ezúttal különösen fontos.
S az első etapban az első két meccs – csütörtökön Szlovákia vendégeként, vasárnap Horvátország ellen idehaza – közül is az előbbi hangsúlyosabb. Egyrészt mert annak eredménye meghatározza a folytatás hangulatát, másrészt mert Horvátország – így kalkulálhatunk – így is, úgy is ott lesz az első kettőben, tehát a többi vetélytárs elleni pontok számítanak igazán.
Fotó: Mirkó István
Legutóbb húsz éve játszottunk tétmeccset a szlovákokkal. Talán nem áltatjuk magunkat, akkor még esélyesként. Ehhez képest Pozsonyban 0-0 lett a végeredmény, Győrben pedig kikaptunk 1-0-ra. Azóta sok minden megváltozott. Szlovákia kijutott a 2010-es világ- és a 2016-os Európa-bajnokságra, több játékosa európai élcsapatban szerepel, a szlovák futballt ma már magasabban jegyzik, mint a magyart, amit az aktuális világranglista is kifejez (28., illetve 52. helyezés).
Változott más is. A két ország politikailag ellenfélből szövetségessé lett, s a felvidéki magyarok egyre nagyobb számban sajátjukénak érzik mindkét nemzetet. Zsigeri ellenérzések persze ma is munkálkodnak. Februárban volt szerencsém egy magyar és egy szlovák utánpótláscsapat felkészülési (!) mérkőzését végignézni. Olyan izzó tekinteteket, kötekedést és rugdosódást régen láttam futballmeccsen, mint akkor. Ha kívánatos, ha nem, csütörtökön is felfokozott hangulatra számíthatunk.
