– Mire e cikk megjelenik, ön már Amerikában lesz. Nem nehéz kitalálni, a fiát látogatja meg.
– Így van. Egy-két hete még szerencsésnek tűnt ez az időpont. Sportigazgatóként sem könnyű elszakadni egy klubtól, hiszen amint véget ér a bajnokság, máris dolgozni kell a keret átalakításán a következő idényre. Ám Zalaegerszegen a fiúk megtették azt a szívességet, hogy már három fordulóval a zárás előtt feljutottak, így megengedhetem magamnak, hogy az utolsó meccsen ne legyek jelen, s most Daninak tíz nap alatt három mérkőzése is van. Aztán a fiam a múlt hét végén ismét megsérült. Sajnos, ez is benne van egy profi futballista életében.
– Akkor még várni kell arra, hogy Dani fia bemutatkozzon a válogatottban, s a Sallói család még mélyebbre vésse be magát futballunk történetébe. Tud róla, hogy a Gelei família mellett az önöké az egyetlen, amelyből egymást követő három generáció képviselője is játszott az NB I-ben?
– Persze, sőt azt is, hogy mi vagyunk az egyetlenek, akik mindhárman gólt is szereztünk! De az is ritka, hogy apa és fia is szerepelt a válogatottban. Idősebb és ifjabb Albert Flórián, idősebb és ifjabb Somogyi József, Mészöly Kálmán és Géza, Halmosi Zoltán és Péter, Gelei József és Károly, Zombori Sándor és Zalán. Dani fiam előtt nagy a kihívás. Ha nem csupán bemutatkozik a válogatottban, hanem gólt is szerez, akkor egyedülálló család lennénk a magyar labdarúgás történetében.
– Ilyen alapos statisztikus?
– Imádom a számokat, mert a segítségükkel sok demagóg állítást meg lehet cáfolni. A Moneyball, azaz Pénzcsináló a kedvenc filmem, statisztikai mutatókra építve mutatják be, hogyan változott meg forradalmian a játékoskiválasztás a baseballban. Én is ezt követem, elemzés alapján készítek prognózist, nem az érzéseimtől vezérelve.
– A magyar futball jelenében mit tekint a legnagyobb gondnak?
– Az infrastrukturális fejlődésünk csodálatra méltó és fontos lépés volt, amiért hálával tartozunk a sportbarát kormánynak. Szakmailag viszont vegyes a kép. Csank Jánostól azt tanultam, úgy kell csapatot építeni, hogy először mindig a legnagyobb problémát oldjuk meg, aztán a következőt, és így tovább. Eme logika sportági léptékben is érvényes. A legfontosabb feladat nem is lehet más, mint hogy versenyképes legyen a válogatottunk, esélye legyen kijutni az Európa-bajnokságra, álljon harcban a világbajnoki részvételért is. Egyszer-egyszer összejöhet a bravúr, legyőzhetjük a horvátokat, de hosszú távon az a csapat az eredményesebb, amelynek több olyan játékosa van, akik az öt legerősebb bajnokságban szerepelnek stabilan. Sajnos, a mi szintünkön álló válogatottak közül nekünk van a legkevesebb ilyen labdarúgónk, amiből tényszerűen következik a gyengébb eredményességünk. Tehát ennek a célnak kellene mindent alárendelnünk, ehhez képest lényegtelen, hogy hány csapatos az NB I vagy milyen az utánpótlás versenyrendszere.