Végleg befejezi a póló óriása

Ahogy ő maga fogalmazott, utolsó mohikánként ő is szögre akasztja a tomahawkot. Mindez ténysze­rűen: Kiss Gergely, a 2000-ben, 2004-ben és 2008-ban is olimpiai bajnoki címet szerzett pólós-aranygeneráció egyik kiválósága is felhagy az aktív játékkal; pénteken és szombaton kétnapos vízilabdás gálán búcsúztatják el a Duna Arénában.

Elsősorban már a civil életére összpontosít Fotó: Mirkó István

Társaival egyetemben persze 2012-ben érdemben Kiss Gergely pályafutása is véget ért. A londoni olim­pián elért ötödik hely után azonban még korainak érezte, hogy felhagyjon az aktív játékkal. A válogatottságról lemondott, de a Honvédban még hét évet lehúzott.

– A mai napig szeretek játszani, sőt edzeni is, de napi egy tréning elég, heti nyolcat-kilencet már nem bírok. Pontosabban talán még bírnék, de akkor több feladatomról is le kellene mondanom, amelyek azonban ma már fontosabbak, mint a vízilabda. Másfelől gyakran kétezres, sőt kétezer-kettes születésű srácokkal találkozom a medencében, akik akár a fiaim lehetnének. Úgy éreztem, most jött el az ideje, hogy befejezzem – beszélt az érzéseiről Kiss Gergely, akin külsőre nem fog az idő, ugyanúgy néz ki, mint sikerei csúcsán.

A hét végi gála helyszínén tartott ünnepélyes bejelentésre eljött két korábbi játékostárs, Märcz Tamás, a férfi­válogatott szövetségi kapitánya, valamint Gergely István, a Honvéd elnöke, akik szép szavakkal búcsúztatták a háromszoros olimpiai bajnokot.

Elsősorban már a civil életére összpontosít
Fotó: Mirkó István

– Gergővel nem az uszodában, sokkal korábban ismerkedtem össze. Ugyanott, a Klauzál téren nőttünk fel, gyakran játszottunk együtt. Három évvel ugyan idősebb vagyok nála, de ez akkor sem látszott, Gergő hétévesen legalább akkora volt, mint a tíz-tizenegy évesek, csak reggelire általában öt-hat szendviccsel jelent meg… Később ellenfelek voltunk, hiszen én a KSI-ben, ő pedig a BVSC-ben játszott, majd csapattársak lettünk a válogatottban, s olyan sikerekben volt részünk közösen, amilyenekről gyerekként álmodni sem mertünk – méltatta barátját a jelenlegi kapitány.

– Gergő azon játékosok közé tartozott, akivel szemben, ha lőni készült, a kapusoknak kezük-lábuk remegett – vette át a szót Gergely István. – Sokáig azt éreztem, csak asszisztálok a góljaihoz, szinte teljesen mindegy, hogy mit csinálok. Aztán ez az állapot egyszer csak elmúlt – mert egy csapatba kerültünk. A válogatottban és a Honvédban is az a játékos volt, akibe lehetett kapaszkodni, aki, ha nekem nem ment jól a védés, a góljaival kihúzott a gödörből. Sokan emlegetik Gergő hatalmas termetét, én azonban az emberi nagyságát emelném ki, aminek köszönhetően a civil életben is gyorsan magasra jutott.

Könnyű úgy búcsúzni, ha az embernek szinte meg sem kell szólalnia. Mert amit mások mondanak, az min­dennél többet elárul róla.