Nyolc fok, „kellemesen” csípős hideg, Cardiff a megszokott arcát mutatja. A helyieknek ez szinte tavaszi idő, páran zokni nélkül, papucsban flangálnak a városban, ahol már javában zajlik a karácsonyi vásár. Fröccsöntött jegesmedve-szobor szemezget a járókelőkkel, a többség persze magyar, aki tekergett egyet-kettőt a belvárosban. Népszerű úti célnak bizonyult a vár, volt olyan leleményes kolléga, aki sokallta a 13 font értékű belépőt, azonnal előkapta az újságíró-igazolványát, s erre megenyhült a jegyszedő, már nyíltak is a kapuk.
A szigetország eleve híres a fogadóirodákról, naná, hogy megalkották az esti Eb-selejtezőre csalogató tuti tippet: 10 fontra 90-et fizet, ha valaki 2-1-es hazai győzelemre fogad. A Ladbrokes irodája előtt vacogva-dideregve dohányzó magyar drukkerekbe botlottunk, mondani sem kell, egyikőjük sem esett kísértésbe a walesi győzelem lehetőségétől.
Az Albert Einstein Bizottság népszerű dalszövegét parafrazeálva, a cardiffi lakosok „már megint csak őt (a magyart) látták mindenütt, már megint csak őt hallották mindenütt.” Kávézóban, karácsonyi piacon, pályaudvaron, buszmegállóban várakozva, a jellegzetes cardiffi árkádok alatt és a Millenium-stadion környékén is feltűntek a Walesbe zarándokoló magyarok.