Az Ajax meglepetésre – és némi szerencsével – az 55. percben már 4-1-re vezetett, de a házigazda Chelsea nem adta fel. A londoniak Azpilicueta góljával kezdték meg a felzárkózást, majd Jorginho második sikeres büntetőjével már egygólosra csökkentették a hátrányukat. Miután a tizenegyes előtt két amszterdamit is kiállítottak, a kettős emberelőnyben lévő Chelsea gyorsan egyenlített, de a hajrában nem tudott újra betalálni, így meg kellett elégednie az egy ponttal.
A H csoport másik mérkőzésen a Valencia 0-1-ről fordított, és végül gólerős hajrájával 4-1-re győzte le a vendég Lille gárdáját, így az angol és a holland gárdához hasonlóan 7 ponttal áll két körrel a vége előtt.
A Szoboszlai Dominikkal felálló Salzburg 1-1-es döntetlent ért el a Napoli vendégeként. A nápolyi csapat sokszor nyomasztó mezőnyfölényben játszott – különösen az első félidőben –, de hiába dolgozott ki rengeteg gólhelyzetet, a pontatlan befejezések miatt azokból csak egyet tudott értékesíteni. A veszélyesen kontrázó osztrák együttesben Szoboszlai kezdőként végig a pályán lehetett, a magyar válogatott játékos a középpályán labdabiztos volt és jól irányított.
A Napoli ezzel most elmulasztotta a továbbjutást, ám továbbra is kedvező helyzetben van, mivel második csoportjában a Genket legyőző, címvédő Liverpool mögött és négy ponttal előzi meg a harmadik osztrák együttest.
Az F csoportban az Internazionale hiába vezetett a szünetben vendégként 2-0-ra, a házigazda Borussia Dortmund fordított. A németeknél a marokkói védő, Asraf Hakimi két góllal zárt. A csoportot a Barcelona vezeti a Dortmund előtt, melytől három ponttal van lemaradva az olasz együttes.
Bajnokok Ligája, csoportkör, 4. forduló:
E csoport:
SSC Napoli (olasz)-Salzburg (osztrák) 1-1 (1-1)
gól: Lozano (43.), illetve Haaland (11., 11-esből)
Liverpool FC (angol)-Genk (belga) 2-1 (1-1)
gól: Wijnaldum (14.), Oxlade-Chamberlain (53.), illetve Samata (41.)
A csoport állása: 1. Liverpool FC 9 pont, 2. SSC Napoli 8, 3. Salzburg 4, 4. Genk 1
F csoport:
Borussia Dortmund (német)-Internazionale (olasz) 3-2 (0-2)