Tor Odvar Moen Magyarország legjobb kapusának nevezte Szikora Melindát, miután csapata, a Siófok kedden idegenben győzte le 26-24-re a Ferencvárost a női kézilabda NB I rangadóján. Nem tisztünk megítélni, hogy igaza van-e a karizmatikus norvég edzőnek, mindenesetre tény, hogy a 2013 és 2019 között a Ferencvárosban védő kapus bravúrt bravúrra halmozott a második hely és az ezzel járó Bajnokok Ligája-indulás szempontjából kulcsfontosságú mérkőzésen.
Nyári klubváltása óta Szikora először szerepelt vendégként az Elek Gyula Arénában, a rutinos kapus hosszan merengett a meccs előtt azon, vajon milyen lesz a visszatérése a Népligetbe. – Nevezhetjük mentáltréningnek azt, amit csináltam. Kis túlzással azt kellett beleverni a fejembe, nehogy véletlenül a hazai öltözőbe gyalogoljak be a mérkőzés előtt – idézte fel az előkészületeket Szikora Melinda. A találkozó kezdetén úgy érezte, mintha átesett volna a ló túloldalára, elmondása szerint az első félidőben túlságosan is nyugodt volt, de a szünet után elkapta a fonalat. – Rengeteget videóztam, kétszer annyit, mint szoktam. Hosszasan tanulmányoztam korábbi csapattársaim lövőrepertoárját, és ennek meglett az eredménye – tudtuk meg a titkot. Szikora teljesítményének értékét növeli, hogy kapuskollégája, Silje Solberg sérülés miatt nem szerepelt a meccskeretben. Az ő hiányában az ifista Csapó Kincső volt a másik opció a poszton, de az ő játékára végül nem került sor.

Fotó: Mirkó István
A ferencvárosi játékosok a mérkőzés utolsó tizenhat percében mindössze háromszor tudták bevenni Szikora kapuját, győzelmével a Siófok pontszámban utolérte, jobb gólkülönbségének és az egymás elleni mérkőzések eredményének köszönhetően (tavaly ősszel 31-31-es döntetlen született) meg is előzte az egy meccsel többet játszó Ferencvárost. Öröm van, ünnep még nincs a Balaton partján.
– Még nem lóg a nyakunkban ezüstérem, ahhoz, hogy megtartsuk a jelenlegi helyünket, az összes hátralevő meccsünket meg kell nyernünk a bajnokságban. Az EHF-kupában menetelünk, ameddig csak tudunk, ez nem is lehet kérdés. De a magyar bajnokság élvez prioritást – mondta a rangadó főszereplője, majd szerényen elhárította azt a kérdést, hogy a Fradi elleni teljesítménye elég meggyőző volt-e a válogatott kerettagsághoz.