– Antal, a Jóska akar valamit tőled! – kiáltott rá a felesége Koronás Antalra, miközben ő éppen a szokásos szombat reggeli két cent szilvóriumot töltötte ki magának.
Én Antal vagyok, ő viszont Jóska, s nem szeretne, hanem mindjárt akar valamit, dohogott magában Koronás. Jóska, a sógor nevének már a hallatán is hideglelés kerülgette. Ő maga, ha számadást kellene készítenie, azt mondaná, becsületes munkával élte le az életét. Mégsem vitte sokra. Bezzeg a sógor! Az átkosban azok közé tartozott, akik szétlopták a téeszt, a rendszerváltozáskor megtollasodott a kárpótlásból, seftelt, boltot nyitott, önkormányzati képviselő lett, amit ugyancsak a maga hasznára fordított, a kálvária domboldal felparcellázásából szépen szakított. Mégis rendre ő az, aki kér, pardon, akar valamit.
Koronás indulatosan húzta le a stampedli pálinkát. Majd éktelen krákogásban tört ki. Félrenyelte a nedűt.
– Mit csinálsz? – kérdezte empatikusan a felesége.
Beteljesítem az akaratot. Megfulladok – mondta volna Koronás, ha meg tudott volna szólalni. Marta a pálinka a gégéjét, összefutott a könny a szemében, percekig tartott, mire összeszedte magát.
Ha már így alakult, a szenvedéséből igyekezett hasznot húzni, hogy legalább Jóskával ne kelljen beszélnie. De a felesége nem tágított, sokadszor is – egyre követelőzőbben – előhozta a dolgot. Mivel nem talált halaszthatatlan kifogást, így kényszeredetten visszahívta Jóskát.
– Szervusz, sógorkám! – negédeskedett Jóska. – Szerveztünk a gyerek telkére, hogy is mondjam, egy – erősen megnyomta a szót – sportos napot. S nélküled mire is mennénk?
Koronás mindjárt gondolta, nem fejelni, lábteniszezni, csocsózni vagy kártyázni invitálják, ezért inkább hallgatott. Szép lassan adagolva a sógor előhozakodott a sportolás mibenlétével. A gyerek, a Józsika nem akar bíbelődni a szőlővel („rengeteg a dolga”), el akarják bontani a présházat, amire persze nincs engedély („csak egy kis átalakítás”), medencét építenének a helyére („ennyit igazán megérdemlünk!”), de ezekben a napokban („amikor veszélyes a csoportosulás”) különösen tartanak a hatóságtól, ezért kapóra jön ő, aki műszaki ellenőr („mégiscsak ismersz minden kötekedőt”). S persze az ingyenmunka mindig kifizetődő.