– Állj! – ordította egy középkorú férfi a pályára lépve. – Hozzá ne érjetek! – Majd gumikesztyűt húzott, fertőtlenítő spray-t vett ki a zsebéből, s gondosan letisztogatta a labdát. Mikor végzett a művelettel, Koronás Antalhoz fordult, s így szólt:
– Mit képzel? Hogyan merészeli veszélyeztetni a gyerekek életét?
– Én csak… – motyogta Koronás Antal, de azt már nem tudta hozzátenni, amire gondolt, hogy csak segíteni akart, s különben is évek óta gyönyörködik a gyerekek játékában. Ha valami, hát az még bearanyozhatná hajlott korát, ha neki is lenne egy kisunokája, akivel rugdoshatná a labdát.
– Távozzon, vagy rendőrt hívok! – utasította az oroszlánbőgés.
Koronás Antal, mi mást tehetett, eloldalgott. Amint befordult a sarkon, érezte, meg kell pihennie. Kiverte a víz, a szíve kalapált, majd kiugrott a helyéből. A falnak támaszkodva pihegett. Párás szeméből egyszer csak könnycseppek gördültek alá.
– Baj van, bácsi? Hívjak mentőt? – szólította meg egy maszkot viselő járókelő.
Koronás Antal szíve szerint azt felelte volna, igen, baj van, a lehető legnagyobb. Nem értem a világot, s a világ sem akar megérteni engem. Ez az öregség csalhatatlan jele. A munka és a sport volt a két utolsó mentsváram, s most azt is elvették tőlem. Senkinek sincs szüksége rám, s én sem akarok már semmit a világtól.
Felegyenesedett, a kabátja ujjával szétkente a könnyeit, s csak ennyit mondott:
– Semmi, semmi, csak a hirtelen jött meleg.
(A sorozat további részei ITT olvashatók.)
Koronás Antal megpróbáltatásai
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!