Megfutamodás

Se sport, se munka, tűnődött Koronás Antal, ahogy ballagott lefelé a lépcsőn. Bár a felesége óvta tőle, mélyet szippantott a friss levegőbe, s ettől kicsit jobban érezte magát.

– Home office – mondta köszönés helyett az ügyeletes titkárnő, amikor Koronás Antal hétfő reggel percre pontosan fél nyolckor munkára jelentkezett. Úgy nézett az ifjú hölgyre, mint borjú az új kapura. – A személyes jelenlét mostantól nélkülözhető, sőt nem preferált. Értesítjük, ha jelen kondíciókban változás áll be. Megkönnyítené az együtt gondolkodásunkat, ha a zavartalan kommunikáció támogatása érdekében addig is telepítené a Skype-ot, s folyamatosan követné a Messengert – darálta a titkárnő a betanult szöveget.

Koronás Antalnak megremegett a szája. Az volt az első gondolata, hogy kirúgták, csak tapintatból körmönfontan hozzák a tudomására. Évek, sőt évtizedek óta műszaki ellenőrként – újabban technikai szakreferens – dolgozott az önkormányzati hivatalban, nemcsak saját meggyőződése, hanem mások visszajelzése szerint is jól. Messziről kiszúrta, ha slendriánul mérték ki a vízszintet vagy ha a betonból kilopták a cementet. A munkavédelmi előírásokra is kínosan ügyelt, azzal tréfálkozott a munkásokkal: azt is megmondom a szagotok alapján, hány napja nem váltottatok alsóneműt. Volt laptopja is, amit a Londonban élő fiától kapott, s ha bekapcsolta, egyből az Eredmények.com oldal jött fel. Másra nem használta, mert hát nem is tudta.

– Anti bácsi, egyelőre nem kell bejönni, majd hívjuk, ha szükség lesz a munkájára. Vigyázzon magára! – tette hozzá az irodából kilépve az alpolgármester.

Koronás Antal ezt legalább megértette. Szótlanul a kezét nyújtotta, aztán kapcsolt, s visszakapta. – Hát akkor – vágott bele, majd megreszelte a torkát –, viszontlátásra.

Se sport, se munka, tűnődött, ahogy ballagott lefelé a lépcsőn. Bár a felesége óvta tőle, mélyet szippantott a friss levegőbe, s ettől kicsit jobban érezte magát.

Felkészült rá, ezért kedden beletörődéssel vette tudomásul, hogy törlik – noha úgy mondták, hogy elhalasztják – a labdarúgó Európa-bajnokságot. Beült a Sarkiba, ahonnan délután háromkor kitessékelték. Újabb mélyütés, gondolta, meg is roggyant tőle, de eltökélte, csak azért sem kerül padlóra.

Hazafelé, nem tudta másra terelni a figyelmét, minduntalan a felesége szavai csengtek a fülében, „ha sportot akarsz, mozdulj ki!”. Hogy erőt merítsen, fél órát Bajnokok Ligája-ismétlést nézett, aztán átöltözött. A nagy pillanatra tekintettel feláldozta szombati kimenő sportnadrágját, ahhoz húzott a kínaiban vásárolt pamutpólót, s mert fiatalosnak tartotta, felvette régi susugós széldzsekijét, így sétált ki a parkba. Odaérve meglepte, hogy mások is futáshoz készülődnek. Hogy ne lógjon ki közülük, régi mozdulatokat felidézve karkörzéssel, törzsfordítással, guggolással melegíteni kezdett, amitől azonnal légszomj kerülgette.

– Új tag? – szólította meg egy hipszterszakállas ifjú.

– Lehet – nyekegett Koronás Antal, mert nem tudta, mit is feleljen.

– Éppen te lehetnél a századik a futókörben.

Koronás Antalt megütötte, hogy letegezte az ifjú, aki a fia lehetne, de nem akart rossz benyomást kelteni, ezért próbált lazán felelni.

– Előbb, azt hiszem, újra formába kellene lendülnöm, kihagytam egy keveset – mondta, elhallgatva persze, hogy az a kevés durván húsz év.

– Aha, jogos. S hogy hívnak?

– Anti – igyekezett megtartani a fiatalos hangvételt, de menet közben meggondolta magát, mégis inkább a teljes nevét kellene mondani. – Koronás…

– Ha-ha – hahotázott az ifjú. – Nagy fazon vagy, öregem! Halljátok – fordult a többiek felé –, milyen vakert tol a kisöreg? Antikoronás! Így nickeli magát. Durva jó! Csak karanténba ne zárják.

Koronás Antal szégyenkezve elsomfordált. Gyerekként is gyűlölte, ha a neve miatt ugratták. Volt Vaskoronás, Hamiskoronás, Álkoronás, merthogy Antal királyunk egy sem volt, később aztán Forintos, Pengős, sőt még Protkós is – mindegyiket gyűlölte. Egyedül a Királyt viselte el a futballcsapaton belül, mert érezte, nem szívatni akarják vele.

Antikoronás, dünnyögte magában. Vén fejjel kell megváltoztatnom a nevemet? – kérdezte magától kétségbeesetten, miközben hazafelé bandukolt.

– Merre jártál, fiam? – kérdezte a felesége, amikor hazaért.

– Sétálni – felelte határozottan.

Végtére is igazat mondott. Dugába dőlt délutáni próbálkozását önmagának mégis egyetlen szóval jellemezte. Megfutamodás.

(A sorozat további részei ITT olvashatók.)