Sikeredző az ismeretlenségből

Feczkó Tamás nevét három éve ismerték meg a magyar futball hívei, amikor feljutott a Balmazújvárossal az NB I-be. Az ismeretlenségből bukkant elő, azóta visszahozta az MTK-t is az élvonalba, szeptember 4-e óta pedig a Diósgyőrt az utolsó helyről az élmezőnybe repítette, ráadásul a DVTK kimondottan imponáló futballt játszva éri el a sikereit. Ezekről beszélgettünk vele.

A Mackónak becézett mester rövid idő alatt csodát tett Miskolcon Fotó: Nemzeti Sport/Tumbász Hédi

– Ha azzal kezdem, hogy gratulálok, sejti, hogy mihez?

– Biztosan elárulja.

– A csapat teljesítménye is rászolgálna, de én elsősorban ahhoz a molinóhoz gratulálok, amelyet a diósgyőri szurkolók feszítettek ki Tamás-napon: Boldog névnapot Feczkó-mackó. Ilyet csak az kap, akit nagyon szeretnek.

– Csodálatos volt, de amióta itt vagyok, rengeteg pozitív üzenetet kapok a szurkolóktól. Igaz, ez mindent vitt. Meglepett, hogy gondoltak rám, és felköszöntöttek. A mackón pedig jót nevettem, rádöbbentett, hogy talán többet mozoghatnék, de azonnal meglett a kifogás, hogy a csapat körüli munka rengeteg időmet felemészti. A héten pedig a szurkolók közösségi oldalán képregénystílusban szuperhősként jelent meg a fejem, jót nevettem, és persze ez is nagyon jólesett.

– Szűk fél év alatt hogyan tudott ennyire népszerű lenni Miskolcon?

– Amikor szeptemberben ideszerződtem, akkor is elmondtam, nem én vagyok a fontos, hanem az, hogy miként játszik a csapat. Ezt a klubot az elmúlt években elkerülte a siker, mindenki éhes rá, azok is, akik mondjuk a télen kerültek Diósgyőrbe. Az én feladatom, hogy kihozzam a maximumot a keretből, és végül is az eredményeink fogadtattak el.

– Ön nem volt neves futballista, olyan, mintha a semmiből toppant volna elő. Honnan indult, honnan került elő?

– Büszke vagyok rá, hogy a Tiszalök ificsapatának kispadjáról indulva és minden lépcsőfokot megtéve tizenkilenc év alatt eljutottam idáig. Dolgoztam az ovifociban, az utánpótlás különböző korosztályaiban, a felnőtt harmad- és másodosztályban pályaedzőként, majd vezetőedzőként, közben elvégeztem az edzőképzés minden fokozatát. A célom persze az élvonal volt, és tudtam, hogy ez csak akkor sikerülhet, ha feljuttatok oda egy csapatot. A sors úgy hozta, hogy kettőt is feljuttattam, előbb a Balmazújvárost, majd az MTK-t.

– Mennyire lehetetlen küldetés ez egy ismeretlen magyar edzőnek, amikor a klubok zöme állandóan külföldi szakemberekben gondolkodik?

– Nem lehetetlen, hiszen itt vagyok. Ez az adott klubok filozófiájától függ, és ha idejön egy olyan sikeres edző, mint Paulo Sousa, Marco Rossi, Thomas Doll vagy Szergej Rebrov, akiktől lehet tanulni, akkor jöjjenek is. Ugyanakkor úgy látom, a külföldi edzők talán harminc-negyven százalékban váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. Tényleg nincs jelentős futballmúltam, ezért tudtam, nekem háromszor-négyszer többet kell tennem ahhoz, hogy elérjem a céljaimat. Mindenhol voltak jó eredményeim, dolgoztam keményen, hiszek benne, hogy ez a recept.

A Mackónak becézett mester rövid idő alatt csodát tett Miskolcon
Fotó: Nemzeti Sport/Tumbász Hédi

– Éppen egy éve vált el az MTK-tól. Nem volt csalódott, amiért csak szeptember elején lett újra csapata?

– Ahogy felbontottuk a szerződést, egy órán belül már lehetett volna új munkám, de ha igent mondok, az nem lett volna korrekt egy kollégával szemben. A nyáron csaknem tucatnyi klub keresett meg, az NB I-esek végül nem mellettem döntöttek, a másodosztályúakat pedig, megköszönve az érdeklődést, én utasítottam el, mert az élvonalban szerettem volna dolgozni. Úgy számoltam, ha valahol váltás lesz, elsőként rám gondolnak majd, és ez be is jött. Diósgyőrben ráadásul igazi kihívás ez a munka, hiszen Miskolcon úgy szeretik a futballt, mint az országban sehol máshol.

– Szeptember elején a DVTK az utolsó helyen állt egy győzelemmel és négy vereséggel. Az első napok után mit tartott a legsürgősebb feladatnak?

– Az önbizalom visszaszerzését, ezen a téren csehül álltak a játékosok. Emellett gyorsan ki kellett dolgozni azt a taktikát, amely illett a játékosok tudásához és felkészültségéhez. A cél az volt, hogy kevesebb gólt kapjunk, mint az ellenfél, és közben a tulajdonossal megbeszéltük a szükséges változtatásokat. Négy poszton éreztem hiányt, a többin pedig szerettem volna versenyhelyzetet kialakítani, és ebben ő partner volt. Akkor hat játékostól váltunk meg, mert nem tudtak segíteni a csapaton, majd télen is történtek változások, összesen tizenhárom futballista távozott és nyolc új jött, de a mai kezdőcsapatból heten is itt voltak, amikor a klubhoz érkeztem. Mára elértük, hogy a célunkat megfordítsuk: most azért lépünk pályára, hogy több gólt szerezzünk, mint az ellenfél.

– A változásoknak áldozatul estek olyan népszerű játékosok is, mint például Bacsa Patrik vagy Szabó Bence. Könnyű volt elfogadtatni a döntését?

– Ez az ő érdekükben is történt. Kevés játékpercet kaptak, mondtam, menjenek kölcsönbe oda, ahol többet játszhatnak, a nyáron visszajönnek, és majd meglátjuk, hogyan tovább. Balmazújvárosban ugyanez történt a mai Debrecen egyik kulcsjátékosával, az akkor még nagyon fiatal Varga Kevinnel is, aki zokon vette, hogy elküldtem Cigándra, később viszont megköszönte.

– Ebben az évben látványosan és roppant eredményesen játszik a Diósgyőr, most viszont a koronavírus miatt muszáj megtorpannia. Hogyan telnek a játékosok napjai?

– Bár pontot szereztünk Fehérváron, láttam, a játékosaim agya már nem csak a futball körül járt, és ezt meg tudtam érteni. Közös edzéseket nem tarthatunk, mindenki személyre szabott egyéni edzésprogramot kap, ez például posztoktól is függően különböző intenzitású futások keverékéből áll, de persze az igazi labdás munkát ez nem pótolja. Most betartjuk az előírásokat, és bízunk abban, hogy minél hamarabb visszatérhetünk a rendes kerékvágásba.