Továbblapozta az újságot. De csak a szeme olvasta a betűket, a gondolata minduntalan visszatért a „leckéhez”. „Szeretetre, bizalomra, a várakozás szentségének mélységes türelmére alkalmas képességünk edzésére adja a leckéket nekünk. S ha értjük, még e vész is jó lehet majd valamire, s ha elvonul – mert elvonul –, várakozni s örvendezni is az élethez méltóbb módon tudunk talán!” – hüvelyezte sokadszorra az utolsó mondatokat.
Megremegett a keze. Újra fojtogatni kezdte a torkát a szíve felől feltörni készülő érzelmi hullám. Feldúltan összecsapta az újságot, amely hangos zizegéssel tiltakozott az igazságtalan bánásmód ellen. Koronás Antal felpattant a fotelből. Tehetetlenségében ököllel kétszer a szekrényre csapott. Felszisszent. A sajgó fájdalom legalább visszarángatta a valóságba. Le kellene festeni a még békebeli, diófából készült bútordarabot.
De majd csak az Eb, az olimpia után. Praktikus felmentést talált a munka alól. Ráér még felmondani a leckét.
Koronás Antal megpróbáltatásai
