Sterbik úgy ment el, hogy maradt, egyrészt a városban, másrészt a csapatnál. A veszprémi szurkolók mindig is imádták a mackó alkatú kapust, aki nem szereti nyalogatni a sebeit, de ha olykor eszébe jut, akkor elszomorodik a tavaly elbukott BL-döntő miatt, de az eredménysora segítségével könnyen átállítja a fókuszt. – Az első Bajnokok Ligája-győzelem, és az első vb-arany a sok harmadik hely után mind kitörölhetetlen emlék, de nem szoktam sokat agyalni ezeken, bár, ha megkérdezik, akkor mindig eszembe jut, hogy azért valamit mégis csak elértem.
Grimsbø is. Zsinórban három BL-t nyert a Győrrel. – Az első mindig fontos, de a harmadikon, a tavalyin éltem át azt a pillanatot, amiért az ember profi sportolónak készül: az én védésemmel őriztük meg az előnyünket a döntőben, és utána rohantak be a társak, és egy kupacban örültünk. A két olimpiai bajnoki címem közül a másodikat választanám a válogatott sikerek közül, Londonban a negyeddöntőben a sírból hoztuk vissza a meccset a brazilok ellen, és utána úgy éreztük, hogy semmi sem állíthat meg minket, és ez így is lett.
A norvég kapuslegenda igazán fájlalhatja a szezonzárást, egy utolsó nagy rohammal további trófeákkal fejezhette volna be a csodálatos pályafutását. De – csakúgy, mint Sterbik – ő sem szereti nyalogatni a sebeit, fegyelmezetten hozta meg a döntést a karrierje lezárásáról. Habár Sterbik azért csak kibökte, hogy van némi hiányérzete.
– Decemberben szünet volt az Eb miatt, állt a játék mindenhol, erre visszatérünk, újrakezdjük, aztán jön ez a vírus. Nem lett volna rossz befejezni ezt a bajnokságot, de engem úgy tanítottak, hogy ne rágódjak azon, ami megtörtént és nem lehet rajta változtatni. Oké, abba is hagyom… De azért egy kicsit fáj.
Nekünk is, hogy így kellett abbahagynia.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!