A lényegében Katowicéhez tartozó Chorzów több szempontból is ideális helyszínnek tűnt. A városban és a sziléziai régióban sikeres magyar edzők dolgoztak, így a magyar futball iránti, amúgy is heves rajongás itt nagyobb volt, mint máshol. Másfelől a város közel fekszik Częstochowához. A Jasna Góra-i Mária-körmenetről nemcsak a lengyel–magyar meccsel szerették volna elterelni a pártvezetők a figyelmet, hanem egy Legia Warszawa–Tottenham meccsel is, amellyel a varsói katonaklub megalakulásának ötvenedik évfordulóját ünnepelték meg. A számítás részben bevált: a lengyel–magyart 90 ezren nézték meg Chorzówban az akkor még 130 ezer nézőt befogadó Stadion Śląskiban, míg Varsóban hetvenezren látták, ahogy a Legia 2:0-ra megveri a tartalékos Spurst.
A lengyel pártvezetők biztosra akartak menni. A Chorzówtól pár kilométerre fekvő Zabrzéban kötelezővé tették az egészségügyben és az oktatásban dolgozók számára a részvételt a lengyel–magyaron. Még azt is megszervezték, hogy Częstochowában kihelyezett televíziókon nézhessék az emberek a meccset. Ezzel párhuzamosan beindult az ellenpropaganda is. Katowicében április 18-án röplapokat osztogattak, amelyek arra szólították fel az embereket, hogy ne a meccsre, hanem az egyházi ünnepségekre menjenek! Mentek is, csaknem egymilliónyian voltak a Jasna Góra-i kegyhelyen.
Ilyen előzmények után játszották le a meccset, amelyhez a magyar játékosoknak semmi kedvük sem volt kevéssel az angliai világbajnokságra történő elutazás előtt. Baróti Lajos szövetségi kapitány ezt a tizenegyet küldte pályára: Szentmihályi – Káposzta, Mészöly, Sóvári – Mathesz, Dunai Lajos – Bene, Göröcs, Farkas, Nagy István, Fenyvesi dr. Nem akármilyen csapat, erősen emlékeztet a két hónappal később, a brazilokat Liverpoolban 3-1-re legyőző együttesre, egy nagy hiányzóval: a későbbi aranylabdás Albert Flóriánnal. Az eredmény 1:1 lett, Bene szabadrúgásból szerzett góljára Lubański válaszolt.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!