Göröcs János nem ezt érdemelné! – méltatlan helyzet a legenda szobra körül
A zseniális újpesti labdarúgó közelmúltban elkészült mellszobra komoly vitát váltott ki.
A zseniális újpesti labdarúgó közelmúltban elkészült mellszobra komoly vitát váltott ki.

A politikai hátszelű meccs, amihez semmi kedve nem volt a magyar válogatottnak.

„Most elmész, de ott van már Solymosi Pixi és Bene Feri, ott is játszani fogtok, ott is lesz csapat” – búcsúztatta Göröcs Jánost egykori csapattársa, Dunai II Antal.
Tegnap többtucatnyi egykori dózsás – és nem csak dózsás – játékostárs, barát, tisztelő jelent meg a „kis” Deák Bamba borozójában azon az összejövetelen, amelyen a vasárnap elhunyt Titire emlékeztek.

A 62-szeres válogatott jobbösszekötő pályafutása nagy részét az Újpesti Dózsában töltötte, öt bajnokságot nyert a lilákkal, a legendás Fazekas, Göröcs, Bene, Dunai II, Zámbó csatársornak ő volt az esze.

Ahhoz a korosztályhoz tartozott, amelynek a pályafutása szinte összeért Puskásékéval, s még inkább ahhoz, amelynek tagjai még a világ legjobbjai szintjén futballoztak.

Az Újpest legendás, olimpiai bronzérmes, 62-szeres válogatott labdarúgóját nyolcvanéves korában, vasárnap este, budapesti otthonában érte a halál.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A magyaroknál nagykarácsony és kiskarácsony is ismeretes.

Ünnepi beszélgetés Orbán Viktor miniszterelnökkel.

A Nagytemplom előtti korcsolyapálya az Európa legjobbja címet kapta.

Csak az áldozatot kellett őrizetbe venni.

A karácsony üzenete egybecseng a szentév mottójával: Legyetek a remény zarándokai!

A bíróság február 13-án mond ítéletet a három vádlott felett.

Napi összefoglaló.



Gary Anderson és Michael van Gerwen magabiztosan ment tovább.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.