Elment Titi, a nagy Dózsa jelképe

Vasárnap este, életének nyolcvanegyedik évében elhunyt Göröcs János, minden idők egyik legnagyszerűbb magyar labdarúgója. A 62-szeres válogatott jobbösszekötő pályafutása nagy részét az Újpesti Dózsában töltötte, öt bajnokságot nyert a lilákkal, a legendás Fazekas, Göröcs, Bene, Dunai II, Zámbó csatársornak ő volt az esze. Egy világbajnokságon (1960, Chile, 5. hely) és a római olimpián képviselte hazáját, utóbbin a válogatottal bronzérmet szerzett.

Úgy ment el, ahogy élt: csendesen, békében Fotó: Czimbal Gyula Forrás: MTI/Czimbal Gyula

Az igazán nagyokat csak becenevükről ismerjük – Öcsi, Cucu, Flóri, Kocka, Bolond, Kuksi –, így voltunk Titivel is. Mi, idősebbek, akik még láthattuk őt játszani, pontosan tudjuk, hogy abba a kasztba tartozott, ahová manapság egyetlen magyar játékos sem, és a külföldiek közül is csak a legzseniálisabbak. Fénykorában – ha nyitottak lettek volna a határok – nem volt olyan mega­klub, amely ne üdvözölte volna örömmel a soraiban. Nem sok magyar futballista került be az Aranylabda-szavazáson az első húszba, Göröcsnek ez kétszer is sikerült, 1960-ban és 1962-ben.

Pedig minden az ellen szólt, hogy világklasszis futballista legyen a bauxitbányászok leszármazottjából. Amikor a család felkerült Újpestre – a kis Jancsi egyéves korában –, az egyszobás viceházmesteri lakásban a szülők és Jancsi nővére ugyanazon a szalmazsákon aludt, hogy a tízéves kora óta futballozó fiúnak, a család szeme fényének külön derékalj jusson. Titi még gyerekként az Izzóban dolgozott maróstanoncként, a legnagyobb magyar sztahanovista, Pióker Ignác keze alatt. „Szinte sohasem találkoztam vele, nem tudom, hogyan volt képes ezer százalékra teljesíteni a normát, amikor folyton termelési értekezleten volt…” – mesélte egyszer. Persze korán kitűnt Titi nem mindennapi zsenialitása – nem a marógép mellett, hanem a Jutagyár csapatában, majd a Vasas Izzó együttesében. 1957-ben igazolta le a Dózsa, ahol kezdetben előretolt csatárt játszott, ekkor ontotta a gólokat. A válogatottban is bekezdett, első harmincegy válogatottmeccsén tizennégyszer talált a hálóba. A jobbösszekötő volt a sokoldalú, vékonydongájú, rendkívül technikás játékos igazi posztja, ahonnan kedvére dobhatta támadásba Benét és Dunait, később Fazekast. 1972-ben eligazolt Tatabányára, ahol még 1973-ban és 1974-ben Közép-európai Kupát nyert.

Göröcs pályafutása elején együtt játszott példaképével, Szusza Ferenccel, amikor pedig befejezte, már Nyilasi és Törőcsik volt a sztár. Érdekes módon egy barátságos meccset, a kétszeres BEK-győztes Internazionale elleni 3:2-es sikert tartotta pályafutása csúcsának, amikor lejátszották a pályáról a Sartival, Facchettivel, Suárezzel, Corsóval, Mazzolával felálló olasz sztárcsapatot. A legnagyobb csalódásnak pedig – érthetően – a marseille-i tragédiát, a megismételt vb-selejtezőn a csehszlovákoktól elszenvedett 1-4-et tekintette. „Nekünk mindig pechünk volt” – panaszolta kilenc éve az e sorok írójának adott interjúban, ami persze így nem igaz, hiszen Göröcs János karrierjét jóval több fényes diadal szegélyezte, mint ahány vereség.

Úgy ment el, ahogy élt: csendesen, békében
Fotó: MTI/Czimbal Gyula

Visszavonulása után egy darabig edzősködött, majd az utóbbi évtizedekben a Kossuth Lajos tér–Újlipótváros-tengelyen peregtek napjai. Fájdalmas valóság, hogy sokáig nem volt felhőtlen Göröcs viszonya imádott klubjával, volt, hogy még a parkolóba sem engedték be, így aztán szép lassan elmaradt a hazai meccsekről, inkább a tévében nézte meg azokat.

Rendszeresen összejött a régi cimborákkal a Pozsonyi úti Móri borozóban vagy Deák „Bamba” fiának a Hegedűs Gyula utca és a Tisza utca sarkán lévő poharazójában, ahová könnyedén el tudott sétálni az Országháztól. Nem is olyan rég ezeken a legendás helyeken a régi, de nem elfeledett idők olyan futballhősei találkoztak, mint Várhidi Pál, Szusza Ferenc, Tóth András, Nagy László, Sarlós András vagy Zsengellér Zsolt, a nagy „Ábel” fia, az öreg dózsások kompániáját egybetartó újságíró-szervező, valaha maga is kiváló futballista. Sajnos egyre többen nincsenek már az élők sorában az eredeti „klubtagok” közül, és most Titi távozott el.

Stílszerűen a kis „Bamba” borozójában tartanak megemlékezést Titiről a régi futballista barátok és rajongók most pénteken, tíz órától. Borítékolható, hogy szűknek bizonyul majd a helyiség.