Eredmény:

Az Arsenal vezetőedzője színt vallott, ennyire tiszteli a Liverpool bajnoki címét
Vasárnap a Liverpool az Arsenalt fogadja a Premier League 36. fordulójában.
Eredmény:
ZTE FC-Budapest Honvéd 2-0 (0-0)
Zalaegerszeg, 4745 néző, v.: Pintér
gól: Batik (öngól, 51.), Babati (92.)
sárga lap: Bőle (72.), Bolla (80.), illetve Mezghrani (40.), Niba (70.), Gazdag (77.)
ZTE:
Demjén – Bolla, Szépe, Bobál D., Tamás – Bedi, Mitrovic (Kocsis, 87.) – Bőle, Barczi (Katelarisz, 66.), Radó – Bobál G. (Babati, 87.)
Budapest Honvéd:
Lefkovits – Uzoma (Kesztyűs, 89.), Niba, Batik, Mezghrani – Szendrei (László, 90.), Irmiás (Nagy G., a szünetben), Hidi, Gazdag – Ugrai (Kamber, 71.), Cipf (Moutari, a szünetben)
A pontvadászatban február 22. óta veretlen ZTE annak a tudatában fogadta a Magyar Kupa-győztes Honvédot, hogy győzelem esetén bebiztosítja bennmaradását az élvonalban, a zalaiakat két ponttal megelőző fővárosiak pedig sikerükkel megőrizték volna esélyüket a bajnoki dobogóra.
A hazaiak – formájukat igazolva – lendületesen kezdtek, de a kispesti együttes előtt is adódtak lehetőségek az első húsz percben. Fél óra elteltével a két tábor molinón emlékezett meg a napokban elhunyt háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázókról, Benedek Tiborról és Kárpáti Györgyről. A küzdelmes, hajtós félidő hajrájában Ugrai lövése a kapufán csattant, míg a túloldalon Bobál Gergely fejese pattant fölé a keresztlécről, majd további két vendéghelyzet maradt ki.
Fordulás után Batik balszerencsés mozdulata révén, öngóllal került előnybe a ZTE, amely ezt követően újabb veszélyes akciókat vezetett. Az újonc gárda diadala és a bennmaradása azonban csak a 92. percben, Babati közeli találatával vált biztossá.
Vasárnap a Liverpool az Arsenalt fogadja a Premier League 36. fordulójában.
Mindössze 38 éves volt.
A háttérben természetesen ott húzódnak a politikai szálak.
Wladár Sándor költői kérdése: szólni kellene Marco Rossinak, hogy Szoboszlait ne hívja a válogatottba?
Cserpes Laura: „Abban a pillanatban egy perc alatt váltam felnőtté”
A Szoboszlaival balhézó Arda Güler újra üzent: „Gyalázol? Szétzúzlak!”
„Kár érte, fantasztikus játékos” – eldőlt Kerkez Milos sorsa
Sokkoló egybeesések sora utal rá, valójában Magyar Péter és Ruszin-Szendi Romulusz az ukrán kémbotrány főszereplői
Jó hírt kaptak a magyar nyugdíjasok, hamarosan ezt is kapnak
Orbán Viktor megszólalt az olasz villaügyről – perelni fog
Arda Güler kolbászához mosolyra fakasztó sztori társul, ő maga árulta el + videó
29 évesen ért a csúcsra Marco Rossi felfedezettje, öt nap alatt tönkreteheti a Fradi idényét
Miért éppen ő lépheti át a határt? Révész Attila a százmilliókról és az új edzőről sem titkolózik
Király Gábor száműzött lett, a Haladás szurkolói kitagadták egykori legendájukat
Ez gyors volt! Máris kiderült mi áll Gyurcsány Ferenc lemondása mögött
Sallai Roland nélkül talán már nem buknak el a történelmi siker küszöbén
Vasárnap a Liverpool az Arsenalt fogadja a Premier League 36. fordulójában.
Mindössze 38 éves volt.
A háttérben természetesen ott húzódnak a politikai szálak.
Wladár Sándor költői kérdése: szólni kellene Marco Rossinak, hogy Szoboszlait ne hívja a válogatottba?
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.