Borsodi rangadó, tökéletesen kiegyenlített mérleggel. A megye két élvonalbeli együttese eddig tizennégyszer találkozott egymással, mindkettő ötször-ötször győzött, négy mérkőzés pedig döntetlenül végződött. Az előző bajnokságot a Diósgyőr és a Mezőkövesd is csalódottan zárta, különösen az utóbbi hívei lehettek bosszúsak, mert a koronavírus okozta kényszerszünetig a csapatuk imponálóan futballozva komoly előnnyel állt a harmadik helyen, utána viszont elbukta a kupadöntőt és bajnoki bronzérmet is. A DVTK ugyan teljesítette az alapvető célját, azaz gond nélkül maradt bent az élvonalban, a hajráig ennél többre, például a dobogóra is volt esélye.
Ez azonban a múlt, a két együttes sok poszton megújulva vágott neki az új idénynek, és éppen egymás ellen kezdték meg a bajnokságot. A Felcsúton történtek fényében már az is nagy szó, hogy elkezdhették, a Puskás Akadémia és a Bp. Honvéd találkozója ugyanis elmaradt, mert előbbinél több játékos koronavírustesztje pozitív lett.
A borsodi rangadó lendületes kezdése a házigazdának jött be, már a 7. percben vezetést szerzett. Drazsics a tizenhatoson belül ütközött Szappanossal, a kövesdiek kapusával, a játékvezető pedig tizenegyest ítélt, amelyet Iszlai magabiztosan értékesített – 1-0. Tíz perccel később pedig jött a második gól: Hegedűs labdát szerzett a saját tizenhatosánál, és egyből hosszan és tökéletesen indította a túlsó térfélen meglóduló Drazsicsot, aki néhány lépés után elhúzott a kifutó Szappanos mellett, majd az üres kapuba gurított – 2-0.
Drazsics tehát eddig kiharcolt egy tizenegyest, és lőtt egy gólt. Érdekesség, hogy 2018. május 5-én ez a két együttes játszotta az új DVTK-stadion nyitómeccsét, borsodi rangadó volt az avatáson, és a Mezőkövesd 12 753 néző előtt éppen Sztefan Drazsics góljával győzött 1–0-ra. Drazsics utána Kínába igazolt, a nyáron pedig a Diósgyőr szerződtette, tehát egykori csapattársai ellen futballozott.
Újabb tíz perc elteltével újabb gól következett, de most a másik oldalon. A DVTK irányított, helyzetei is voltak az előny növeléséhez, ám a Mezőkövesd szépített, igaz, némi diósgyőri segítséggel. Egy balról érkező ártalmatlan beadáshoz Polgár roppant ügyetlenül nyúlt hozzá, Berecz lecsapott a labdára, majd egy lövőcsel után magabiztosan gurított a kivetődő Antal alatt a hálóba 2-1. Csak centiken múlott a gyors válasz, Grozav távoli lövése a lécet súrolva süvített el a vendégek kapuja felett. Ezzel viszont az első félidőre el is lőtte a házigazda az összes puskaporát. A Mezőkövesd átvette az irányítást, és akadt lehetősége az egyenlítésre, ám ezeket kihagyta.