A Testnevelési Egyetem rektora programjának ismertetésekor egy Klebelsberg Kuno-idézettel kezdett: „a testnevelés újjászervezése nemzeti ügy, össztársadalmi érdek és érték”, és mint hangsúlyozta: „ez azóta sem változott”.

Fotó: Havran Zoltán
– A sportoló nemzet szlogen tartalommal való megtöltése a cél az elkövetkezendő négy évben. Az alapfilozófiát újra kell fogalmazni a testkultúra, az életmód és az életminőség terén, mert nagy potenciál rejlik a fiatalok sportra való megnyerésében. A szabadidő eltöltése és a várható élettartam viszonylatában óriási változások vannak folyamatban, de sajnos még így is az egészségben eltöltött évek száma Európában az egyik legalacsonyabb Magyarországon. Ennek a szemléletnek a megváltoztatása óriási kihívás az egyetemisták körében. A sportnak az egyetemeken divattá kell válnia, mindez a felsőoktatási vezetőkkel való kooperáció eredményeként érhető csak el – mondta az új elnök, aki a testnevelő tanárok elfogadását, továbbképzését, szakmai és anyagi megbecsülését tűzte ki célul.
A tisztújító közgyűlésen alelnöknek választották Bács Zoltánt, a Debreceni Egyetem kancellárját, Gál András Leventét, a Digitális jólét program szakmai vezetőjét és Merkely Bélát, a Semmelweis Egyetem rektorát.
Az elnökségbe bekerült még Ács Pongrác (PTE), Freyer Tamás (NKE), Rakaczki Zoltán (ME), Vladár Csaba (BCE), valamint HÖOK-jelöltként Kiss Viktor és Molnár Dániel, az olimpiai bajnokok képviselőjeként pedig Knoch Viktor.