A mérkőzés – még szerdán – úgy kezdődött, hogy Ronnie O’Sullivan lehengerli Mark Selbyt. Sziporkázott, elhúzott 4-1-re, aztán mintha kissé könnyelművé vált volna, s az első szakasz végére Selby feljött 5-3-ra.
Csütörtökön következett a fordulat, Selby dominált, s 6-2-es szakaszsikerrel fordított 9-7-re. Péntek délelőtt Ronnie O’Sullivan továbbra is csak szenvedett, Selby elhúzott 13-9-re, s ha a harmadik etap utolsó két frame-e közül csak az egyiket megnyeri, valószínűleg eldől a meccs. De hibázott, s vetélytársa szépített 13-11-re.

Már-már elgurult O’Sullivan gyógyszere
Innen folytatódott a péntek esti zárószakasz. Feljavult Ronnie O’Sullivan játéka, de Mark Selby hideg fejjel ezúttal tudta, hogyan kell a sportág zsenije ellen játszani. 15-14-nél a végjátékban ráadásul úgy tűnt, hogy a Rakéta idegei felmondták a szolgálatot, amikor már csak a rózsaszínű és a fekete golyó volt fenn – neki szüksége lett volna mindkettő belökésére – „beledurrantott” a fehér golyóba, s szégyenszemre nem találta el a rózsát. 16-14 – Selbynek már csak egy frame kellett volna a győzelemhez.
A következő két frame-et azonban Ronnie O’Sullivan ihletett formában ütötte végig, csinált egy 138-as bréket is, s egyenlített. Sőt a döntő frame-ben is remekül gurított, de a meccslabdánál, a „frame ballnál” hibázott.
Selby nem tudta végigütni az asztalt, a frame idegfeszítő biztonsági csatába torkollott. Sullivan újra durrantott egyet, de ezúttal szerencséje volt, sőt sznúkert adott Selbynek. Ő újabb fantasztikus lökéssel kimenekült, de a rekontrára jött szubkontra, s ekkor már Selby hibázott. Nem volt könnyű a következő lökés, de Ronnie O’Sullivannek nem remegett meg a keze, s ezzel eldőlt a meccs, az ötszörös vb-győztes nyert 17-16-ra.
A másik elődöntő szinte döntő frame-ben dőlt el, Kyren Wilson így múlta felül a selejtezőből egészen az elődöntőig jutott Anthony McGillt. A finálé szombaton már meg is kezdődik.
Azt szereti, amikor flottul mennek a dolgok
– Hasonlít a sznúker a golfhoz. Ugyanúgy, ha nem megy a kilökés, mint ott a lendítés, akkor csak szenvedés a játék. S én csak azt szeretem, amikor flottul mennek a dolgok, szépen sorban esnek a golyók – kezdte a nyilatkozatát Ronnie O’Sullivan, aki 15-14-es hátrányában arra a meghökkentő rossz lökésre magyarázattal szolgált.
– Egy-egy ilyen meccs eltart tíz órán át, sőt akár tovább is.
A nézők nem kíváncsiak a lassú, hosszadalmas kínlódásra, a váratlan húzásokat szeretik.