A Magyar Ördög, így hívják Szoboszlait a Juventus-szurkolók

Gera Zoltán volt a Mágikus Magyar Angliában, és most itt van az Ördögi Magyar, vagy ha úgy tetszik, a Magyar Ördög, azaz Szoboszlai Dominik, akit Torinóban becéznek így, pedig ő még csak nem is futballozik ott. De a Juventus legnagyobb nemzetközi szurkolói közösségének vezetője azt szeretné, ha hozzájuk igazolna.

Szalay Attila (Torino)
2020. 11. 24. 11:50
SZOBOSZLAI Dominik
Szoboszlai Dominik Fotó: - Forrás: MTI/AP
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Álomigazolás lenne – jelentette ki Maurizio Giovanelli kérdésünkre, hogy mit szólna, ha a Juventusszal pletykaszinten többször összeboronált Szoboszlai Dominik Torinóba szerződne. – A barátaimmal csak úgy hívjuk őt, hogy a „Magyar Ördög” (Magyar Devil). Egy ideje már követem a pályafutását, és igazi topjátékos válhat belőle. Nagyszerűek a képességei és a személyisége, szívesen látnám őt a Juventusban!

Melyik klub lesz az, amelyiknek felveszi majd a telefont Szoboszlai? – Fotó: MTI/AP

Giovanelli az Around Turin vezetője, amely a Juventus legnagyobb nemzetközi szurkolói közössége, több mint kétmillió taggal, mintegy 150 országból. A torinói klub hivatalos magyarországi szurkolói csoportjának alelnöke, Kamanczi Patrik segítségével vettük fel a kapcsolatot az olasz fődrukkerrel, aki személyes kapcsolatot ápol a Juventus jelenlegi és volt labdarúgóival. Természetesen a Ferencváros ma esti torinói Bajnokok Ligája-meccséről is kérdeztük.

 

– A magyar futball hagyományait csak tisztelni lehet. Különösen a Ferencvárost, amely 1965-ben Torinóba látogatott a Vásárvárosok Kupájának döntőjére, és meg is nyerte azt – bizonyította Giovanelli, hogy nem csak közhelyeket pufogtatott a tisztelettel. – Jelenleg nyilvánvaló, hogy a Juventus játéktudása sokkal nagyobb, de az első meccsen pozitív meglepetés volt nekem Botka Endre és Somália játéka. Kíváncsi vagyok a visszavágóra, mert a Juventusnak muszáj nyernie, hogy bebiztosítsa továbbjutását a nyolcadddöntőbe, és Barcelonában a csoportgyőzelemért küzdhessen az utolsó fordulóban. 3-0-s hazai győzelmet várok, mert a Juventus nagyszerű formában van.

Az idény elején nevezték ki a csapat vezetőedzőjének a klub korábbi legendás középpályását, Andrea Pirlót, aki azonban edzőként teljesen rutintalan volt. A javuló eredmények viszont egyre inkább őt igazolják. – Nehézkesebb rajtot vártam, de el kell ismernem, hogy egész jó játékot mutat a csapat a pályán, ami később szórakoztatóvá is válhat – mondta Giovanelli. – Mély keretünk van, tele nagy bajnokokkal, úgyhogy hiszek benne, hogy Pirlo segíthet nagy dolgokat véghez vinni.

A Juventus legnagyobb sztárja Cristiano Ronaldo, aki a legutóbbi három olasz bajnokin öt gólt szerzett, 2020-ban pedig 33-at, aminél többet csak egyvalaki tudott eddig az évben, Robert Lewandowski a Bundesligában (38). De vajon van-e rajongói hisztéria Torinóban a portugál miatt?

– Ronaldót senkinek sem kell bemutatni és felesleges dicsérni – szögezte le Giovanelli. – A Juventus mindig is olyan csapat volt, amelyben a közösség ereje fontosabb volt az egyéniségeknél, de nem tagadhatjuk, hogy Ronaldo mekkora hatást gyakorolt a klubra. Bízom benne, hogy a jelenlegi szerződésénél, amely 2022-ig szól, tovább velünk marad. Inkább legyen velünk, mint ellenünk! Ugyanakkor mindezek ellenére nem hiszem, hogy a szurkolók között akkora kultusza alakulna ki, mint néhány Juventus-legendának, mindenekelőtt Alessandro Del Pierónak. Legalábbis az én szememben.

Torinóban mi magunk is megtapasztaltuk, milyen az élet a járvány által egyik legjobban sújtott területen, a vörös zónában, és az itt élő Giovanelli is mesélt erről. – Aki teheti, otthonról dolgozik a járvány miatt, és csak a tizenkét éven aluli gyerekek járnak iskolába, egyébként távoktatás van – mondta. – A boltok jelentős többsége bezárt. Gazdaságilag nagy csapás ez az időszak a teljes társadalomnak, úgyhogy mielőbb vissza kellene állnia a normál életnek. Ugyanakkor, csak a saját nevemben beszélve, több időt tudok tölteni a feleségemmel és a két kislányommal, ami mindent egybevetve, mindennél többet ér.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.