Márton Gábor szombat estei, valamint Kovács Zolán sportigazgató szezon előtti nyilatkozatára alapozva írtuk korábban, hogy újratervezésre van szükség a Fehérvárnál. Nos, hétfőn nem robbant a bomba. A klub honlapja szikáran felvezette a Mezőkövesd elleni bajnokit, s lehozta Bolla Bendegúz nyilatkozatát.
– Az elmúlt hét nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna, sajnos Kisvárdán is vereséget szenvedtünk és hazai pályán a Budapest Honvéd is legyőzött bennünket. Vasárnap edzés után az öltözőben maradtunk és átbeszéltük ezt a két vesztes mérkőzést, ki hogy látta, mik lehettek azok a hibák, amelyek miatt vesztesen hagytuk el a pályát. Úgy érzem, ez a beszélgetés egyrészt fontos volt, másrészt jót tett a csapatnak. Nincs sok időnk a kedd esti mérkőzésig, úgy érzem, mindenkiben nagy a bizonyítási vágy, hiszen sokkal jobb csapat vagyunk annál, mint amilyen eredményeket az elmúlt héten elértünk. Bízom benne, hogy a Mezőkövesd ellen sikerül visszatérnünk a győztes útra – fogalmazott az ifjú védő.
Márton Gáborral kapcsolatban semmi sem került napvilágra, azt tehát leszögezhetjük, hogy kedd este a Vidi az ő vezetésével fogadja a Mezőkövesdet.
Úgy tudjuk, nincs napirenden az edzőváltás. A sportigazgató kincstári optimizmusa dacára a székesfehérvári klubnál úgy kalkulálnak, a Fradit úgysem lehet befogni, a második hely biztos, a csapatnak a Magyar Kupát kell megnyerni, s akkor menthető az idény.
Igen, ám a Magyar Kupában már a nyolcaddöntőben összejöhet az FTC–Fehérvár rangadó, a bajnokságban pedig a Fradi egyre távolodik, az üldözők viszont egyre közelítenek, a Vidi előnye már csupán négy pont a harmadik Kisvárda előtt, s a nyírségiek mögött nagyon szoros a mezőny.
Kedd este létkérdés a győzelem. Persze a Mezőkövesdet hiba lenne lebecsülni. Amióta Pintér Attila átvette a matyóföldi együttes irányítását, az nyolcból öt meccsét is megnyerte, az új évet egy döntetlennel (Kisvárdán 0-0) és egy győzelemmel (otthon 3-2 az Újpest ellen) kezdte, s jelenleg 24 ponttal hetedik.
Ennek dacára, mondhatjuk, kötelező győzelem előtt áll a Fehérvár, különösen annak ismeretében, hogy vasárnap a Ferencváros vendégeként játszik rangadót. Több hibázási lehetőség nincs, ezt alighanem Márton Gábor értésére adták.