A legutóbbi két bajnokiját veszítette el idegenben a Freiburg, amely azonban ma az utolsó helyezett Schalke ellen hazai pályán ellentmondást nem tűrő győzelmet aratott. Sallai Roland is helyet kapott a Freiburg kezdőjében, és nagy kedvvel kezdte a meccset, már a harmadik percben szögletet harcolt ki egy cselsorozat végén. A nyolcadik percben Lucas Holer góljával szereztek vezetést a hazaiak, s nem sokkal később következtek Sallai percei.

A magyar válogatott szélsője a huszadik percben betört a Schalke tizenhatosán belülre, majd gelsenkircheni segítséggel a földön terült el. A játékvezető először nem fújt a sípjába, majd mégis visszanézte az esetet, s végül megítélte a tizenegyest. Sallai pedig nemcsak kiharcolta a büntetőt, hanem értékesítette is azt. Nemrég a válogatott San Marino elleni vb-selejtezőjén kihagyott egy tizenegyest, de most felnőtt pályafutása első büntetőgólját érte el a Transfermarkt.com kimutatása szerint.
A Freiburg a második félidőben bevitt még két találatot Christian Günter révén, s mindkét gólt Sallai készítette elő, így alakult ki a 4-0-s végeredmény, amellyel a Schalke a huszadik vereségét szenvedte el az idényben. De vissza Sallaihoz! A 23 éves játékos, aki a 78. percben hagyta el a pályát, már nyolcgólos ebben az évadban, és ezzel a Bundesliga második legeredményesebb jobbszélsője.
A Bundesliga-idényben a legtöbb gólt szerző jobbszélsők
1. Serge Gnabry (Bayern München) 9
2. Sallai Roland (Freiburg) 8
3. André Hahn (Augsburg) 7
4. Ihlas Bebou (Hoffenheim) 7
5. Jadon Sancho (Dortmund) 6
Miután tegnap az RB Leipzig 0-0-t ért el a Hoffenheim ellen, a Bayern München ma visszaállította a hétpontos különbséget az élen Gulácsi Péterék előtt. Ehhez rangadót kellett nyerniük idegenben a bajoroknak, hiszen a harmadik helyezett Wolfsburg otthonában léptek pályára. Fél óra sem telt el a meccsből, és már két góllal vezetett a Bayern Jamal Musiala és Eric Maxim Choupo-Moting góljaival. A 35. percben szépített a Wolfsburg, de két perccel később Musiala újabb gólt lőtt. A második félidőben még egyszer betaláltak a hazaiak, de egyenlíteni már nem tudtak, 3-2-es győzelmet aratott a Bayern, amely tovább robog a bajnoki cím felé.