Lovrencsics Gergő a Nemzeti Sportnak elmondta, hogy mindkét ferencvárosi edzőjével, Thomas Dollal és Szergej Rebrovval megtalálta a közös hangot, az Üllői úton töltött öt év legszebb pillanata a Molde elleni hazai gól nélküli döntetlen, ezzel az eredménnyel harcolta ki a Ferencváros a Bajnokok Ligája-csoportkörös szereplést. A csapatkapitány legkeserűbb emléke a Vasas elleni kupadöntő volt 2017-ben. „Még most is kiráz a hideg, ha visszagondolok rá: a kisfiam háromnapos volt, a feleségem még a kórházban, amikor az a szörnyű ütközés történt. Utána három percig feküdtem eszméletlenül a gyepen. A felvételeken látszik, hogy amikor levisznek a hordágyon, felemelem a kezem, és jelzem, minden rendben. Bevallom, erre a mai napig nem emlékszem, csak a videón láttam, hogy tényleg csináltam ilyet. Csak az rémlik, hogy amikor a mentőben kinyitottam a szemem, hat fej volt felettem, és azt kérdezték, jól vagyok-e. Le voltam szíjazva, de az első reflexem az volt, hogy a lábamhoz nyúltam. Próbáltam mozgatni, kicsit ütögettem, figyeltem, hogyan reagál. Amikor láttam, hogy mozog, és nem bénultam le, azt feleltem, jól vagyok. Utólag mondták az orvosok, hogy súlyosabb következményei is lehettek volna az esetnek, az ütközésnél ugyanis a negyedik nyaki csigolyám megsérült. Ha Murka Benedek nagyobb lendülettel érkezik, vagy én erősebben fejelek hátra, és az a csigolya összeroppant volna, teljesen lebénulok. Akkor most nem a sikerekről beszélgetnénk. A videófelvételeken is látszott, semmi szándékosság nem volt a mozdulatában. Amikor harmadnap bejött hozzám a kórházba, már én nyugtattam őt, hogy lépjen túl a történteken, tudom, hogy nem akart sérülést okozni” – emlékezett a labdarúgó.