Amikor 1999 januárjában többszöri nekifutásra szerződést kapott a Chicago Bullstól, bizony nem sokan hittek benne. Nagyon sokan hajtogatták, hogy csak nevetségessé teszi magát, egyetlen percet sem kap majd az NBA-ben, minden kosárlabdázó álmainak a bajnokságában, na jó, ha mégis kap néhány percet, biztosan lebőg – ahelyett, hogy büszkék lettünk volna rá. Magyar kosaras korábban még a közelébe sem jutott a sportág mennyországának, és tényleg, ha csak egyetlen perc erejéig is parkettre léphet, az már történelem, és azt az egy percet már sem tőle, sem tőlünk sem lehet elvenni.
Nos, ebből a vágyott egyetlen percből 109 mérkőzés lett, amelyből tizenegyen volt kezdő, és amelyeken öt pontot átlagolt. Erre mondják, aki irigyli, csinálja utána, ám azóta is csak egy magyar kosaras tudta megközelíteni, úgy, hogy Hanga Ádámot 2011-ben draftolta ugyan a San Antonio Spurs, de végül nem játszhatott a tengerentúlon, Európában csinált nagyon tiszteletreméltó karriert. Sajnos rajtuk kívül nincs is más magyar, aki komolyabban bármelyik NBA-klub látókörébe került volna.
Eleinte nem úgy tűnt, hogy Dávid Kornélból kosaras lesz, hiába játszott az édesanyja az egyetemen és a testvére is fiatal korában, mert ő futballozni akart. Tinédzser korában azonban akkorát nőtt, hogy elkezdett kosarazni, a mérete és az atletikussága pedig azonnal komoly előnnyé vált, és hamarosan már élvezte is a játékot. Itthon sztár lett, már figyelték Európában, amikor 1977-ben egyszer csak felhívta őt Jerry Krause, a Chicago Bull főnöke. Ilyenkor az ember azt hiheti, valaki tréfát űz vele, de nem így történt, tényleg a Bikák mindenható főnöke volt az, aki európai kapcsolatai révén hallott róla, és elhívta egy miniedzőtáborba. Mindent magának kellett fizetnie, az utat, a szállást, az ellátást, de belevágott. Elutazott Illinois-ba, majd a Berto Centerben kiharcolta magának, hogy eljusson Salt Lake City-be a Rocky Mountain Revue-ra játszani a Bullsnál. Ott olyan teljesítményt nyújtott, hogy Krause meghívta az őszi edzőtáborba.
