– Feleségül vette a várandós menyasszonyát. Fontosnak érezte, hogy még az Európa-bajnokság előtt sort kerítsen erre az aktusra?
– Mindketten fontosnak éreztük, hogy a baba megszületése előtt hivatalosan is összekössük az életünket. Szép gesztusnak tartom, ilyen formán is örömet szereztünk egymásnak, hamarosan egy házaspár szeme láttára veszi kezdetét egy új élet. Az igazat megvallva azért is esett a választásunk a decemberre, mert a sűrű versenyidőszak közepette akkor volt időnk megszervezni az esküvőt.
– Feltételezem, nőtlen emberként sem járt korábban a futballisták edzőközpontjában, Telkiben. Mi a véleménye a Globall Sport Hotelről?
– Igazat adok Gulyás István szövetségi kapitánynak, megvan annak az előnye, hogy a hotelszobánktól ötven méterre van a konditerem, körülbelül százra a most kézilabdapályaként funkcionáló edzőcsarnok. Csak végig kell mennünk a folyosón, szenzációs a kiszolgálás; egyedül az ággyal voltak kisebb-nagyobb problémáim. Túl puha volt a matrac, s ez nem tett jót a derekamnak, de nem panaszkodtam, hoztam magamnak otthonról saját matracot.

– A derekát leszámítva százszázalékos állapotban érzi magát?
– Még nem. Heti három gyógytorna mellett ezt nem is lehet elvárni. Visszatérve Telkihez: itt minden adott a zavartalan felkészüléshez, hogy utána elérjünk egy szép eredményt.
– Mi számít szépnek? A hivatalos célkitűzés a legjobb nyolc közé kerülés. Vannak merészebb álmai?
– Az lenne baj, ha nem álmodoznánk. Hazai közönség előtt játszhatunk, ki tudja, mikor adatik meg nekünk legközelebb, hogy a saját szurkolóink előtt valósítsuk meg az álmainkat. Miért ne álmodhatnánk a négy közé jutásról? Mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy olyan messzire jussunk, amennyire csak lehet.

Fotó: Mirkó István
– A pályafutását tekintve nagyon magasan van a léc: a legutóbbi Európa-bajnokságon bekerült a torna All Star-csapatába, és ön volt a magyar válogatott legeredményesebb játékosa. Lehet ezt überelni?
– Jó kérdés. Örülnék, ha ez még egyszer összejönne, de elsősorban azért dolgozom, hogy a csapatot segítsem. Az egyéni teljesítményekről ráérünk ez után beszélni.