Először rendezheti meg Magyarország a BL négyes döntőjét

A legjobb tekéző férfiak Pápán, a nők Győrben gurítanak április 2-án és 3-án.

Magyar Nemzet
2022. 02. 11. 20:35
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A tekesport történetében először adhat otthont Magyarország a Bajnokok Ligája négyes döntőjének. A teke magyar sikersportágnak számít, hiszen világbajnokok sorát tudjuk felvonultatni egyéniben és csapatban is. A Magyar Tekeszövetség tájékoztatása szerint a férfiak Pápán, a nők Győrben gurítanak április 2-án és 3-án. Az első nap az elődöntőket, a másodikon pedig a helyosztókat, azaz a bronzmeccseket és a döntőket rendezik meg. A Final Four mezőnye február 20-án alakul ki. A Magyar Tekeszövetség főtitkára, Bátor Gábor szerint az, hogy Magyarország házigazda lehet, komoly sportdiplomáciai sikernek számít.

– Az elmúlt évtizedekben Magyarország rendezett már világbajnokságot többször is, de a BL négyes döntőjének a mezőnyét most először láthatja vendégül. Hazánk kifejezetten jó nemzetközi sporteseményeket rendez, bízom benne, hogy a teke BL is illeszkedik majd ebbe sorba. Mindenesetre a rendező városok hozzáállása bizakodásra ad okot – mondta Bátor Gábor. 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.