Rossi az elmúlt napok felkészüléséről annyit mondott, hogy elsősorban a taktikára összpontosítottak és összességében elégedett az elvégzett munkával.
A magyar szövetségi kapitány azt is felfedte, miképpen fogadták hazájában, hogy az olasz válogatott lemarad a katari világbajnokságról.
– Olaszországban ez egy tragédia. Nemrég hősök voltak, most mindenki rossz, de hát ilyen a futball. Európa egyik legfontosabb futballnemzete az olasz, nekem sem jó látni, ami történt, de most csak általánosságban beszélek, mert engem jelenleg a magyar válogatott érdekel igazán.

– Kemény meccsre számítok. Direkt futballt játszó, rakkolós csapat lesz az ellenfelünk. Más típusú találkozó lesz, mint a szerbek elleni, mert ezúttal kontrollálni szeretnénk a meccset, valamint jó és szórakoztató futballt akarunk bemutatni. De ez nem degradálás az északírekre nézve, mivel nekik is vannak remek játékosaik – fogalmazott Nagy Ádám.
A Pisa középpályása felidézte, hogy hat és fél éve éppen Belfastban debütált a válogatottban, de olyan mintha teljesen új stadionba lépett volna, mert befejezték a létesítmény felújítását. Annak kifejezetten örül, hogy azóta nemcsak pár meccset, hanem további 57-et játszott, reményei szerint ez még sok összecsapással bővülni fog.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!