Már nem Gulyásnak becézik, de számítanak a válogatottól elköszönt jobbhátvédre

Lovrencsics Gergő tavaly nyáron a Ferencvárostól szerződött a horvát Hajduk Splithez. A 33 éves védőt beválogatták az őszi szezon csapatába, ma a Dinamo Zagreb elleni rangadón próbálja meg csökkenteni a hátrányt együttese az éllovas ellen. Lovrencsics még nem tudja, melyik országban telepedik le a családjával, de már eldöntötte, hogy a négyéves fia, Tymon miatt is szeretne edzősködni.

A Lech Poznanban vett lendületet a karrierje Fotó: MTI/PAP/Jakub Kaczmarczyk

– A spliti szerződése előtt egyeztetett a klub korábbi magyar játékosaival?
– Gyurcsó Ádámmal beszéltem, és eddig minden úgy alakul, ahogy mondta. Remekül érezzük magunkat a családdal. Tymon, a kisebbik fiam most lesz négyéves, ő francia, angol, horvát, a bátyja, Nathan pedig egy angol, horvát csoport tagja az óvodában. Nagyon szépen megértetik magukat. Itthon egyre többet beszélünk hozzájuk angolul, a feleségem lengyelül beszél velük, én magyarul.

– Téma Horvátországban az orosz–ukrán háború elől menekült emberek támogatása?
– Igen. Mi a gyerekek óvodáján keresztül ruhákkal és az étkezésben igyekszünk támogatni a bajba jutott családokat. Az öltözőben nem téma, nincs orosz és ukrán csapattársam.

– Hogy becézik a csapattársai?
– Próbálták kimondani a vezetéknevemet, de nehezen boldogultak vele, a Gergővel is bajban voltak. Maradtam Geri, nekik ez a legegyszerűbb. Ahhoz képest, hogy Poznanban Gera Zoltán korábbi csapattársa, Bartos Slusarski Gulyásnak keresztelt, teljesen jó a Geri.

– Poznan minden szempontból meghatározó volt az életében: a lé­giós évek alatt ismerte meg a későbbi feleségét, és onnan hívták meg a válogatottba. Lehetett volna még feljebb is, mint a Lech Poznan?
– Igen,a második és a harmadik évem alatt is hívtak egy nyugati topbajnokságból. Ligát és csapatot szándékosan nem mondok, mert nem akarok úgy tűnni, mint aki utólag bemond valami nagyot, és ennek most már nincs is jelentősége. Így alakult, jött egy-két sérülés, és azok sem tettek jót. A 2017-ben már a Ferencváros játékosaként játszottam a Vasas elleni kupadöntőn. Amikor eszméletlenül terültem el a földön, édesapám majdnem sokkot kapott. Nathan fiam akkoriban született, a feleségemmel azt beszéltük meg, hogy a kupadöntő másnapján én hozom el őket a kórházból. Ehhez képest ők jöttek értem a kórházba. Ha pár centivel odébb történik az ütközés, akkor összeroppant volna a negyedik nyaki csigolyám, és talán tolószékbe kerülök. De nem így történt, sőt utána még játszottam a Fradiban a Bajnokok Ligája és az Európa-liga csoportkörében, és a tavalyi Európa-bajnokságon.

Fotó: Nemzeti Sport/Tumbasz Hédi

– A jövő nyáron jár le a szerződése Splitben. Hosszabb távra tervez külföldön?
– Igen, szeretnék még futballozni. Szeretek itt lenni.

– Ha végleg abbahagyja a futballt, hol fog letelepedni: Lengyelországban, Magyarországon, esetleg Horvátországban?
– Erre még én sem tudom a választ. Nagyon kicsi a valószínűsége annak, hogy Lengyelországba megyünk. A hazaköltözés esélyesebb, de még az is lehet, hogy itt maradunk. Nem titok, szeretnék a fociban maradni. Az is motivál, hogy a kisebbik fiam, Tymon nagyon szeret focizni. Úgy rúgja vissza a labdát, ahogyan azt kell. Az ovi után szinte rohanna a pályára. Miatta is döntöttem úgy, hogy szeretnék edzősködni.

Borítókép: a Lech Poznanban vett lendületet a karrierje (Fotó: MTI)