A kapuban Rajna Miklós kezdett, s beszállt Sebők Balázs is, aki Finnországból hazatérve e héten csatlakozott a kerethez.
Rosszul sikerült a főpróba – vereség Koreától
A magyar jégkorong-válogatott 4-2-re elvesztette utolsó felkészülési meccsét a Koreai Köztársaság ellen a jövő kedden kezdődő divízió I/A világbajnokság előtt. A két együttes egymás ellen vívja a vb nyitóösszecsapását Ljubljanában.

Az első tíz perc magyar mezőnyfölényt hozott, és sikerült megszerezni a vezetést. Hári János alapvonal mögül érkezett passzát Sofron vette át korcsolyával, maga elé rúgta a korongot, és higgadtan a kapu jobb oldalába lőtt (1-0). A 11. percben váratlanul egyenlítettek a vendégek, passzolgatás végén rosszul váltottak a védők, Li Csong Min pedig nem hibázott (1-1). A folytatásban is főleg a dél-koreai zónában járt a pakk.
Az első szünetet követően sokkal aktívabbak voltak a vendégek, Rajnának többször bravúrra volt szüksége. Az egyik hatalmas védése után lefordult a magyar válogatott, a csapatkapitány Nagy Gergő kapott szép passzt Terbócs Istvántól, majd finom mozdulattal lőtt köténygólt a honosított Matt Daltonnak (2-1). Másfél perc múlva viszont jött az egyenlítés, Kim Szang Vuk fonákkal, nagy erővel emelt a bal felső sarokba (2-2).
Ezután nagy lehetőséget szalasztott el a magyar csapat, nem tudta kihasználni a kettős emberelőnyt. A harmadik harmadban frissebbek voltak a vendégek, és Park Csin Kju megszerezte nekik a vezetést. A mieink minden megpróbáltak az egyenlítésért, a végén Rajna helyett is mezőnyjátékos állt be, de ebből a vendégek szereztek gólt, s nyertek 4-2-re.
Reméljük, érvényesül a szólás, a rossz főpróbát jó előadás követi, s a vb-n legyőzzük Koreát.
A jövő heti, ljubljanai divízió I/A vb-n a magyarok kedden a dél-koreai, szerdán a litván, pénteken a házigazda szlovén, vasárnap pedig a számos székely hokissal felálló román válogatottal csapnak össze. Az első két helyezett feljut az elit vb-re, míg az utolsó kiesik a divízió I/B-be.
További Sport híreink
Borítókép: A koreaiak jobban bírták a hajrát (Fotó: Nemzeti Sport/Árvai Károly)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Molnár Attila szenzációs Európa-csúcsa után méltatlan, ami vele történt + videó
A régi rekordot, ami most megdőlt Ostravában, Thomas Schönlebe és Karsten Warholm tartotta.

Igazságtalanságról beszélt a magyar szövetségi kapitány, bosszút forral az Eb-döntőben
Cseh Sándor szerint meg kell tanulni megnyerni az ilyen mérkőzéseket. A döntőben visszavágna Hollandiának.

A görög kapitány megmondta, megérdemelt-e szerinte női pólósaink győzelme + videó
Hárisz Pavlidisz nem tagadja, hogy nem a bronzéremért jöttek az Európa-bajnokságra.

A görögöket romba döntő Golopencza Szonja elárulta a titkát + videó
Az UVSE húsz esztendős kapusa csereként beállva kettőt védett az ötméterespárbajban, s Eb-döntőbe juttatta Magyarországot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Molnár Attila szenzációs Európa-csúcsa után méltatlan, ami vele történt + videó
A régi rekordot, ami most megdőlt Ostravában, Thomas Schönlebe és Karsten Warholm tartotta.

Igazságtalanságról beszélt a magyar szövetségi kapitány, bosszút forral az Eb-döntőben
Cseh Sándor szerint meg kell tanulni megnyerni az ilyen mérkőzéseket. A döntőben visszavágna Hollandiának.

A görög kapitány megmondta, megérdemelt-e szerinte női pólósaink győzelme + videó
Hárisz Pavlidisz nem tagadja, hogy nem a bronzéremért jöttek az Európa-bajnokságra.

A görögöket romba döntő Golopencza Szonja elárulta a titkát + videó
Az UVSE húsz esztendős kapusa csereként beállva kettőt védett az ötméterespárbajban, s Eb-döntőbe juttatta Magyarországot.














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!