A feltörő emlékeken túl persze az első meccs miatt volt csak igazán nehéz helyzetben Magath, ugyanis a Hertha hazai pályán 1-0-s vereséget szenvedett el a Hamburgtól.
Ezzel a berliniek sírja félig már meg volt ásva, Hamburgban örömünnep volt készülőben.
A HSV a története során először 2018-ban esett ki a Bundesligából, s utána háromszor is a negyedik helyen végzett a német másodosztályban. Idén végre eggyel előrébb lépett a nagy múltú csapat, a Bundesliga II-es bronzérem azonban csak a feljutással együtt ér valamit. Tömött lelátók fogadták az együtteseket a Volksparkstadionban.
Magath-nak azonban igaza volt. A nyomás immáron a Hamburgra nehezedett, és nem tudta elviselni. A Hertha már a 4. percben megszerezte a vezetést, egy szöglet után a csapatkapitány, a védő Dedryck Boyata fejelt a kapuba – 0-1.

Máris ledolgozta a hazai pályán összeszedett hátrányát a berlini együttes, a Hamburg pedig ettől teljesen megbénult. Lényegében helyzetet sem tudtak kidolgozni a hazaiak, a félidei statisztika árulkodó volt: hiába volt többet a labda a hazaiaknál, ha csak egyszer próbálkoztak kapura lövéssel és akkor sem találtak célt. Ezzel szemben a Hertha tízszer tüzelt.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!