Dibusz kiemelte, egyelőre nem gondol arra, hogy melyik mérkőzésen kap majd lehetőséget, de hangsúlyozta, bármelyik ellenféllel szemben is állítja a kapuba Marco Rossi szövetségi kapitány – aki korábban elmondta, „felezni” fognak Gulácsi Péterrel –, ő készen áll majd a feladat megoldására.

– Most elsősorban az angolok elleni hazai meccsre készülünk, nem is nagyon szabad távolabbra tekintenünk, mert az az elsődleges cél, hogy az első találkozón minél jobb eredményt érjünk el– jelentette ki a Ferencváros kapusa.
A felnőttválogatott keretében először szereplő Vancsa Zalán azt mondta, bármelyik mérkőzésen „csodálatos lenne” bemutatkoznia, mert a nemzeti csapatot képviselni akár felnőtt-, akár utánpótlás szinten „mindig megtiszteltetés”.
– Meglepett a meghívó, először nem is igazán fogtam fel, hogy mi történt, de most már arra figyelek, hogy megpróbáljak élni a lehetőséggel. Nagyon jólesik a kapitány bizalma, ezért már az edzéseken szeretném megmutatni, hogy mit tudok – jelentette ki a 17 éves támadó, aki kiemelte, a keret egységes, és „nagyon jó hangulatban” kezdődött el a felkészülés.
A magyar válogatott június 4-én, zárt kapuk mögött fogadja az angolokat a Puskás Arénában, majd három nappal később Cesenában az olaszok vendége lesz. Június 11-én a németek szerepelnek Budapesten, június 14-én pedig Angliában szerepel Rossi csapata.
Borítókép: Dibusz Dénes idén itthon mindent megnyert a Fradival (Fotó: Nemzeti Sport)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!