– Kovács Antal kapcsán a barcelonai arany és a többi siker mellett még valami juthat az ember eszébe: az, hogy a jó fiú kategóriájába sorolható.
– A fene tudja, így van-e. Nekem is megvannak a magam hülyeségei, ám az, hogy keresztény családból származom, hogy nyolcadikos koromig ministráltam, meghatározó az életemben. Mondjuk inkább úgy, törekszem arra, hogy jó fiú legyek. Nem mindig sikerül.
– Amellett, hogy ezt az értékrendet otthonról hozta, nyilván ön is hozzátett az élete során.
– A sikerem titka – ha lehet azt mondani, hogy sikeres voltam és vagyok, még ha csak egyszer is nyertem olimpiát – az, hogy én mindig és mindenkitől tudtam tanulni. Édesanyám kuláklány volt, s hiába volt okos, a gimnáziumot félbe kellett hagynia, így eltökélte, ha arra lehetőség lesz, a gyerekei tanulni fognak. A nagymamámtól megtanultam, hogy a rest mindig kétszer fárad: a paraszti munka hamar visszajelzést ad, ha valamit nem jól csinálsz meg. Schmitt Pali bácsitól azt lestem el, hogyan szedi össze a gondolatait. De tanultam Bárdosi Sanyitól is, például a vagányságot, és azt, hogy sosem agyalta túl a versenyeket.
– És Kovács Antaltól mit tanulhattak mások?
– Talán ennek a tanulási vágynak a képességét, én ezt jelenleg is kamatoztatom. Sportolóként is fontos volt, hogy visszacsatolást kapjak s hogy kijavítsam a hibáimat. Folyamatosan azt keresem most is, hogyan tudnám jobban csinálni, amit csinálok. Nem voltam különösebben tehetséges, ám a sport alázatra nevelt, és megtanultam, sosem jó, ha valaki nagyon magabiztos. És ami fontos, talán a legfontosabb: bármilyen magasra értél, bármilyen magas csúcsot hódítottál meg, tudd, hogy oda nem egyedül másztál fel.
– Ötvenévesen elégedettnek és boldognak tűnik.
– Nem merném elölről kezdeni az életemet, mert nem biztos, hogy ugyanígy összeállna minden. Az évek során minden és mindenki úgy jött az életembe, hogy abból és tőle valamit tanulhattam, vagy éppen segítséget kaptam, és ez mindig továbblendített. Szeretném látni a gyerekeimet boldogulni az életemben, ha ez meglesz, csak akkor fogom azt mondani, hogy minden oké. Jó, hogy a sportolói pályafutásom után is megtaláltam a helyemet. Sokaknak nehéz az átmenet, egy olimpiai bajnok szereti fontosnak gondolni magát – szerencsére én most is annak érezhetem magam a Paksi Atomerőmű egyik vezetőjeként, küldetésként fogom fel a munkámat. A barátaimnak egyébként azt szoktam mondani, amikor emlegetik a kerek évfordulót, hogy ez a felező buli, ha hasonló szellemben tudom leélni a második ötven évet is, nem lesz gond.
A teljes interjú ITT olvasható el.
Borítókép: Kovács Antal manapság a Paksi Atomerőmű kommunikációs igazgatójaként dolgozik (Fotó: Nemzeti Sport/Dömötör Csaba)
