Április 7-én a szegediek honlapján ez jelent meg Adam Kapic sportigazgatótól: „A Diósgyőr mérkőzés után beszélgettem Dragannal, aki elmondta, hogy több helyről komoly megkeresése van, de van egy visszautasíthatatlan ajánlata. Ma délelőtt az edzés után közölte, hogy az egyik riválisunk ajánlott neki visszautasíthatatlan szerződést, amit elfogadott. Ezzel az ajánlattal a klubunk szemléletét szem előtt tartva nem kívántunk versenyezni. A váratlan helyzetben a legmegfelelőbb döntést hoztuk és a kiválóan működő szakmai stábunk irányítja csapatunk felkészülését, a céljaink pedig változatlanok maradnak.” Később még hozzátette: „Megértem, hogy kapott egy vonzó ajánlatot, de ezt a szezont már csak a morális szempontok miatt is illett volna végigcsinálnia Szegeden. Amit elkezdtünk, azt illik befejezni.”

A sportigazgató szavai alapján úgy tűnt, jogilag nincs semmi gond, legfeljebb morálisan vetődhet fel néhány kérdés. A DVTK mégis csak a mögötte álló riválistól csábította el a vezetőedzőt az idény vége előtt hét fordulóval, amikor a két csapat között még csata dúlhat a feljutásért, ami a szegediek szempontjából felérhet a cserben hagyással. Mindenesetre furcsa döntés volt a visszautasíthatatlan ajánlatra hivatkozni olyan helyzetben, amikor az illető vezetőedző elvállalt egy feladatot, ám azt a vetélytársnál akarja „befejezni”. Dragan Vukmir a diósgyőriek honlapján kijelentette, ez az ajánlat nem az anyagiakra vonatkozik, neki más gondjai voltak Szegeden, de részleteket nem árult el.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!