A sorsdöntő kérdés az ukránok fizikai állapota volt. Mivel az ukrán bajnokság, amelyben a válogatott keret nagy része játszik, a háború miatt teljesen leállt, Olekszandr Petrakov csapatának jelentős hányada meccshiánnyal küzdött. Ez Skócia ellen kiütközött, hetven perc után elerőtlenedett Ukrajna, amely az addig kiharcolt előnyének köszönhette a továbbjutást.
Mindössze négy nappal később azonban újabb döntő várt Olekszandr Zincsenkóékra. A Manchester City sztárja előre megmondta: ha nem sikerül Cardiffban is nyerni, a glasgow-i diadal semmit sem ér.
Az ukránok ugyanarra építettek, mint Skócia ellen: a meccs elején nekirontottak az ellenfélnek. Zincsenko már a harmadik percben a kapuba talált egy messzi szabadrúgásból, de a játékvezető visszafújta, mert sípszó előtt lőtt.

Az első negyedórában ukrán sortűz alá vették a walesi kaput, de aztán a hazaiak feljebb tolták a védekezésüket, aminek hatására kiegyenlítettebb lett a játék.
A 34. percben Wales meg is szerezte a vezetést: Gareth Bale lőtt középre egy szabadrúgást, a labda megpattant Andrij Jarmolenkón, az ukrán csapatkapitány lényegében öngólt vétett.
A félidei 1-0-s walesi vezetés az ellentettje volt ukrán szempontból a skóciai forgatókönyvnek. A folytatás sem sikerült hasonlóan. Glasgow-ban a második félidő elején betalált Ukrajna, és most is lett volna esélye erre, de a walesi Wayne Hennessey kapus bravúros védése után Roman Jaremcsuk öt méterről képtelen volt a kapuba találni.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!