Mathijs de Ligt 2019-ben 85,5 millió euróért szerződött az Ajaxtól a Juventushoz. Nem sokan gondolták akkoriban, hogy a Juve három évvel később „csak” ötmillió eurós veszteséggel adja tovább a védőt a Bayern Münchennek. Pedig így történt, a világ egyik legdrágább hátvédje a Bundesligába igazolt.
Elvándoroltak a klasszisok – Lassan nem marad középső védő a Juventusban
Mathijs de Ligt és Giorgio Chielini távozása után gondban lehet a Juventus. A Serie A bronzérmese kénytelen védőt igazolni. Úgy tűnik, Pau Torres és Gleison Bremer helyettesítheti a két távozót. Egyik sem olcsó vétel, és a Juvénál nem szeretnek költeni a nyáron. Paul Pogba és Ángel di María is ingyen érkezett Torinóba.

A Serie A egyik – ha nem a – legtapasztaltabb belső védője, Giorgio Chiellini pedig az Egyesült Államokban folytatja a pályafutását. Nagy különbség De Ligt távozásához képest, hogy a 37 éves Európa-bajnok játékos már korábban, a szezon közben bejelentette, hogy elhagyja a Zebrákat.
A lényegen ez nem sokat változtat: a Juventus lépéskényszerbe került. Mindenképpen belső védőt kell igazolnia. A sérülékeny Leonardo Bonucci már 35 éves, a nála nyolc évvel fiatalabb Daniele Rugani eddig sem volt az első számú opció a posztra. A Juve visszarendelte a másodosztályú Frosinonéból a már a válogatottban is bemutatkozott 24 éves Federico Gattit, de ezzel még nem teljes a védőarzenál.
Olasz források szerint a Torino brazil középhátvédjével, Gleison Bremerrel szemezget a Juventus. Bonyolítja a helyzetet, hogy az Internazionale belső védőjét, Milan Skriniart nagy erőkkel ostromolja a Paris SG, s ha megvalósul az üzlet, akkor Bremert Milánóban is szívesen látnák. Nem beszélve arról, hogy a városi rivalizálás miatt Bremer sem biztos, hogy szívesen felhúzná a Juve mezét. Bár mindig van az a pénz…
A másik opció a Juvénál a Villarreal spanyol védője: Pau Torres. A 25 éves játékos piaci értéke hallatán nem túl boldogok Torinóban. A mértékadó Transfermarkt ötvenmillió euróra becsüli a spanyolban rejlő potenciált. Márpedig a Juve idén nyáron nem a pénzköltéséről volt híres: Paul Pogba és Ángel di María is ingyen érkezett Torinóba. A védelem megerősítése ingyen nem fog menni, a De Ligtért kapott nyolcvanmillió euró nagy részét kénytelen lesz elkölteni az olasz rekordbajnok.
További Sport híreink
Borítókép: Pau Torres lehet az egyik megoldás a Juventusnál (Fotó: AFP)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Kétszeri hosszabbításba torkollott a Veszprém és a Barcelona klub-vb-döntője
A magyar csapat címvédőként szerepelt az egyiptomi tornán.

Csúnyán lebőgött az El nagy esélyese, Bolláék is nagy pofont kaptak
A Ferencváros leendő ellenfeleinek sem termett sok babér a csütörtöki korai mérkőzéseken.

Fradi-bravúr Belgiumban, Varga ismét győzelemig fejelte a zöld-fehéreket
A zöld-fehérek ezzel a sikerrel és a 4 pontjukkal már a 11. helyre jöttek fel az El-tabellán.

Az Ultrabalaton váratlan rekordere a Spartathlonon is kiválóan teljesített
Mórocza Andrea a magyar nők közül elsőként teljesítette a távot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk