A negyedik fordulóban viszont a wimbledoni döntős Nick Kyrgios állt a háló túloldalán, aki három hete, Kanadában legyőzte az orosz világelsőt.
A két játékos meccse nagyon hasonlóan kezdődött, mint eddigi egyetlen Grand Slam-tornás összecsapásuk az idei Australian Openen, az első játszma tie breakbe torkollott. Ám amíg Melbourne-ben a rövidítés sima Medvegyev-sikert hozott, most nagyon szoros csatában az ausztrál ragadta magához a vezetést.
Medvegyev ugyan egyenlített, de a harmadik szettől kezdve nagy fölényben játszott Kyrgios. Sem ijesztő esése, sem nagy baki nem zökkentette ki: a show kedvéért Medvegyev térfeléről ütött meg szükségtelen röptét, így elveszítette azt a pontot.
Kyrgiost az elmúlt években már sokan elkallódott tehetségként könyvelték el, aki egy-egy nagy meccsnél tovább nem tudja kiaknázni a benne rejlő lehetőségeket. Idén azonban valami megváltozott: párosban megnyerte az Australian Opent, egyesben döntőt játszott Wimbledonban, a US Openen pedig karrierje során először jutott negyeddöntőbe, a világelső legyőzésével.
Úgy látszik, huszonhét éves korára benőtt a feje lágya.
– Az igazat megvallva korábban nem játszottam jól. Örülök, hogy végre New Yorknak is megmutattam, mire vagyok képes. Meg akarom nyerni a trófeát, remélem, sikerül – mondta sikere után Kyrgios , akit Wimbledonban csak az a Novak Djokovics állított meg, aki a US Openen nem indult. A negyeddöntőben Karen Hacsanov vár az ausztrálra, aki ellen a 2020-as Australian Openen óriási csatában, döntő szett, szuper tie breakben nyert Kyrgios.
Medvegyev a vereségével biztosan elveszíti éllovas pozícióját a világranglistán, már csak az a kérdés, hogy hányan és milyen sorrendben lesznek előtte. A norvég Casper Ruud vasárnap bejutott a negyeddöntőbe, ha ott legyőzi Matteo Berrettinit, akkor megelőzi az oroszt. A két spanyol, Rafael Nadal és Carlos Alcaraz csak a hétfői programban vívja nyolcaddöntőjét. A huszonkétszeres Grand Slam-bajnok Nadal már mindenképp Medvegyev előtt lesz a US Open utáni világranglistán, de Ruud és Alcaraz még megakadályozhatja abban, hogy 2020 februárja után újra az ATP-rangsor élére álljon. |
– Nem éreztem, hogy sokat hibáztam volna. Annak örültem volna, ha Nick többet ront – mondta Medvegyev, és igaza volt, a négy játszma alatt ütött tizenkilenc ki nem kényszerített hibája egyáltalán nem mondható rossz adatnak, de Kyrgios ellen ez most nem volt elég. Az orosz önkritikusan hozzátette még: megérdemli, hogy elveszíti a világelsőséget.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!