Mindkét mérkőzés kezdeti időszakára mindez rá is nyomta a bélyegét. Az ausztrálok kicsit óvatosabban a biztonságot szem előtt tartva futballoztak, a dánok viszont csipkedték magukat, próbálták maguknál tartani a labdát és vele együtt a kezdeményezést, élénk iramot diktáltak, de nagy ziccert nem tudtak kialakítani. A másik meccsen pedig Tunézia kezdett bátrabban, hiszen neki muszáj volt gólt lőnie a győzelemhez. Muszáj megjegyezni, hogy amíg Tunézia taktikai okokból változtatott kezdőcsapatán, Didier Deschamps pihentetés céljából tette meg ugyanezt, a franciáknál Mbappé, Dembélé, Giroud, Griezmann és Hugo Lloris is a kispadon foglalt helyet.
A 9. percben már ünnepeltek is az afrikaiak, ám feleslegesen, mert Gandri lesről indulva talált a hálóba. Csak az érdekesség kedvéért említjük meg, hogy nem sokkal később Laidouni kiosztott egy szép kötényt Camavingának, amit a Real Madrid középpályása zokon vett, és utánarúgott a Fradi légiósának.

Laidouni egyébként jól játszott, rajta is múlott az afrikai együttes mezőnyfölénye, ami azonban nem szült komoly helyzeteket. A franciák a labda birtokában hosszasan passzolgattak, lesütött a játékukról, hogy nekik a döntetlen tökéletesen megfelelő eredmény. Mindebből az jött ki, hogy a szünetig egyik találkozón sem esett gól, és senkit sem fenyegetett rosszullét az izgalmaktól…
A második félidő hasonlóan folytatódott, ám csaknem egyszerre gól született mindkét stadionban. Először az 58. percben, amikor Szhiri-labdaszerzéssel indult az akció, megkapta a labdát Hazri, aki egy egyszerű, de nagyszerű csellel jutott el Mandanda kapujáig, majd laposan a kapu bal alsó sarkába lőtt – 1-0. Ebben a pillanatban Tunézia jobb gólkülönbségével megelőzte a tabellán Ausztráliát, ám nem sokáig örülhetett, ugyanis két perccel később az auszik is vezetést szereztek: Leckie kapott jó labdát és vezethette az egyetlen védőre és a dán kapusra a labdát, két csel után fektette el Maehlét, majd ballal, 11 méterről lőtt a bal alsó sarokba – 0-1.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!