A sikertelen epizódot leszámítva szárnyalt, lubickolt a közönség szeretetében a magyar válogatott. Székely Márton hét védéssel kezdett a kapuban, Rosta Miklós nem rontott lövést a beállóposzton, és ezúttal nem volt szükség a Svájcban a legszebb napjait idéző Lékai virtuóz játékára, a többiek könnyedén megoldották a rájuk bízott feladatot. Különösen a védekezés színvonala emelkedett a januári vb óta, és ennek őszintén örülhetett Chema Rodríguez szövetségi kapitány. Nagyon gyorsan kinyílt az olló a két csapat között. Svájc továbbra is a 39 éves irányítójában, Andy Schmidben bízott, ő azonban – csakúgy, mint Svájcban – sokat vállalt, és nagy hibaszázalékkal játszott. Már nyolc gól is volt a különbség, de a szünetig ez ötre csökkent. Székely Márton döbbenetes, 52 százalékos teljesítménnyel, tizenegy védéssel zárta az első harminc percet.
A folytatásra érkezett Lékai Máté az addig remekül irányító Hanusz helyére, és Máthé Dominik támadásban volt a pályán. Kisebb zavar keletkezett hátul, a hét a hat elleni svájci támadásokkal szemben nem volt ellenszer. Ekkor megint Székely állt a csapat élére, fogott egy-két lövést, dobott egy egész pályás gólt. És hiába támadhatott a csak háromgólos különbségért Svájc, a magyar válogatott ritmust váltott, és felhizlalta nyolc gólra a különbséget. Az első két, rontott lövése után Máthé következő három lövéséből gól lett. A találkozó visszatalált a megszokott medrébe, 5-0-s magyar rohammal megint „kiütésközelivé" duzzadt a különbség. A közönség kiválóan szórakozott, negyedórával a vége előtt, 25-15-nél tízet számolt a svájci válogatottra. A gólkülönbség a végére sem csökkent jelentősen, a hajrában a fradista szélső, Krakovszki Zsolt megszerezte az első gólját a válogatottban. Az utolsó percben felállva tapsolt a tatabányai közönség. Máthé Dominik zárta le magyar gólok sorát, a végén még beakadt egy svájci bomba. Ezzel nem tíz, csak kilenc gól lett a két csapat közötti különbség: 36-27.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!